3.rész Emlék

Nem szólt semmit , beültetett a kocsijába és elhajtottunk. Éreztem a már általam jól ismert férfias illatát , ami belengte a kocsi terét. Óvatos pillantást vetettem felé, Ő nem nézett rám , csak merev tekintetével az utat pásztázta. 


-Vigyél vissza. – suttogtam. –Harry… - teljesen figyelmen kívül hagyta a szavakat amiket kimondtam.

-Mit akarsz tőlem? – nem szólt semmit. Könnyeim automatikusan gördültek le és tűntek el nyakam hajlatában.
-Ne sírj , kérlek. – suttogta , de még mindig feszengve, majd leállította a motort. Félve tekingettem az elém táruló épületekre. Egy gyorsétterem? -Enni fogsz.


Kezeit a kezeimre kulcsolta.Szemeim elkerekedtek és ösztönösen húzták volna vissza magam mellé. Még jobban szorította kis kezemet , hogy ne tudjam elengedni az övét. Mikor beléptünk lányok sikítottak fel , majd undorodó hangot hallattak miattam. -Nem léteznek, ne foglalkozz velük.Figyelj inkább rám.- suttogta észrevétlenül a hajamba.
-Nem. – hirtelen elhúztam kezemet tőle, és gyors léptekkel visszaindultam a kijárat felé.
-Victoria! – hallottam ideges kiabálását , majd elfutottam az épülettől. Tudtam , hogy valamennyi időt fogok nyerni a rajongók miatt , akik elállják az útját.


Szerencsére Harry nem vitt messzire , a környéken hamar feltaláltam magam és elindultam a lakásom felé. Ziháltam mikor felkaptam magamhoz a telefonom.
- Igen? – szólt bele egy mély búgó hang. - Adam!... – ziháltam bele a hangszóróba. – kérlek gyere értem ha tudsz..
- Bántott téged az a srác? – hangja ideges és feszült lett.

-Köszönöm… - megkönnyebbülten szálltam be a fehér Opelbe.
 – Adam , figyelj.. Tudom , hogy otthon keresne , ezért nem lehetne , hogy esetleg nálad maradnék? – idegesen bólintott és beletaposott a gázba.
- Ki ez a csávó? – szemeim elkerekedtek , tudtam , hogy el fog hangzani ez a kérdés , de még is meglepetésként ért. Szemeimet dörzsölgetve rázogattam fejem, jelezve , hogy nem akarok erre a kérdésre válaszolni. Végigsimított jobb karomon és , kézfejemet megszorította , pont akkor mikor éreztem a zsebemben a telefonom rezgését."Megnehezíted a dolgom." olvastam a szöveget. Gyomrom összeszűkült, kapkodva vettem levegőt. Szemeimben újra összefutottak a könnyek és az elém táruló utcát kémleltem, bár csak összemosódott foltokat láttam.

Adam már rég aludt , én törökülésben ültem az ágyon. Gondolkoztam miközben lélegzetvételét figyeltem. Az érzéseim felkavarodtak bennem Harry felbukkanásának hatására. Kezeimmel rutinszerűen hajához nyúltam , de nem az várt, mint azelőtt. Nem dús göndör fürtök , melyek között ujjaim átsiklottak. Csak Adam szimpla tüsi haja szurkálta tenyerem érzékeny részeit. Csalódottan húztam vissza kezeim , s beletemettem arcomba.


-Jól vagy? – rekedt hang töltötte be a szobát pár másodpercig, aztán csönd. Belőlem pedig kitört a bőgés. Ziháltan ejtettem ki Harry nevét repedt ajkaimon, és a szobát most már nem Ad hangja töltötte ki , hanem az én mélyről előtörő sírásom. Telefonomért nyúltam , sms-t akartam írni , de hirtelen fellángolásom egy kéz állította meg.
-Ne tedd. – engedelmeskedtem , és kezeim a nyaka köré furakodtak. Szeretethiányomat egyedül ez a fiú tudta oltani , oly rég óta. Az életemben ,jelenleg Ő az egyetlen biztos pont. Olyan számomra, mint egyfajta testvér , akihez mindig fordulatok. Könnyeim patakokban folytak. -Shhh- simogatta hajam, majd apró, puha csókokat hagyott nyakamon. Sebezhetőnek éreztem magam. Ő tovább csókolgatott, én meg hagytam, teljesen átadtam magam Adamnak.


Azt hittem ébresztőt állított tegnap este Ad. Telefonom kiabált nekem , hogy válaszoljak hívómnak. Mellkasom megállt, nem lélegeztem mikor megláttam a kijelzőn egy nevet. Elsuhantam az alvó Adam mellett, és kisiettem az erkélyre. A nap nemrég kelhetett fel , a madarak  még csak most ébredeztek , finom, langyos tavaszi szél csapta meg csupasz testrészeimet. Felvettem a telefont. - Victoria? Hol vagy? Itt éjszakáztam az ajtód előtt , miért nem akarsz tudomást venni rólam?- te jó ég. Ott aludt egész éjjel, a rideg és félelmetes lépcsőházban. - Harry… - suttogtam lágyan, miközben a szívem megszakadt miatta.- Nem vagyok otthon ..
-Mi?! – háborodott fel. – Akkor még is hol a francban vagy? -Mindjárt hazamegyek…, v-várj ott. – mondtam kevésbé határozottan. – Kérlek..


Kidörzsölt sarkamnál igazítottam zoknimat két lépés közben , hisz a tegnapi futásnál kikezdte a conversem a sarkam. Fájdalmasan felszisszentem az égő érzésre , majd mikor felnéztem a társasháznál ahol lakom Harry alakját véltem felfedezni. Lépteimet gyorsabbra vettem, tervezgettem , hogyan borulok mellkasára, de bátorságom eltűnt mikor teljesen elé értem. A nálam két fejjel magasabb fiú összehúzott szemöldökkel , és keresztbe tett karral nézett lesajnálva rám. Tekintetét nyakamra szegezte , s elkerekedett szemmel vizslatta Adam szájának nyomait a nyakamon.

-Miért mentél vissza ahhoz? – úgy beszélt róla mint egy tárgyról. Szemöldökeim összeráncoltam.
-Harry, nem vagy az apám. Nem kell mindig mindenről tudnod. Felnőttem , nem vagyok gyerek, oda megyek ahova akarok. – oktattam ki jogosan. Ujjaival becélozta a lila foltot a nyakamon. Élesen szisszentettem fel érintésére. Kezemmel eltoltam ujjait. Gúnyosan nevetett rajtam , lesütöttem a szemem , és pólója mintáját fürkésztem.

-Ha csak ezért jöttél , kár volt visszajönnöm. -Itt laksz, Vic. Ne butáskodj már. – nevetett ki. Arcszínem vörösre váltott.
-Jó. – kikerülve őt  beviharzottam a lépcsőházba, de nem voltam elég gyors. Megfogta csuklóm , és visszarántott magához. -Tudom , hogy ha vele vagy folyton rám gondolsz. – gúnyos mosolyra húzódott szája , lehajtottam fejem. Igaza volt.
- Kérlek.. , fejezd be. – kérleltem – Ő nem a barátom... Tudod az utóbbi időben nem volt senkim..
- Ezért fekszel le vele? – suttogta.
-Ugh a francba, Te nem érthetsz semmit.. Nem Te éltél le több hónapot egyedül. Neked ott van az irigylésre méltó kis celeb életed. – dobáltam hozzá szavaim. – Miért nem mész vissza a kis rajongóidhoz autogramot osztani , Harry? Miért jössz vissza hozzám mindig? Menj csak vissza a kis életedbe, én már nem férhetek bele, hogy is várhattam el akkor? Hogy eshettem ekkora csapdába..
Harry megingott, elengedte kezem és hátrált egy lépést , szemét lesütötte , és újra nyakamat nézte. -Ó, elnézést , hogy ki mertem kosarazni megint a híres Harry Sty…
-Még mindig szeretlek. - mondta határozottan , és végig tartotta a szemkontaktust.


Halványan megráztam a fejem. Sarkon akartam fordulni  , de késő volt. Teljes testével hozzám simult, és gyengéden megölelt. Az érintésétől libabőrös lettem. A szeretet ami Harryből áramlott kifelé egyenesen hozzám teljesen feltöltött. Éhségem hirtelen semlegessé vált , sőt inkább telítettséget éreztem. Végre beletúrhattam göndör hajába , miközben mélyen magamba szívtam jellegzetes, finom illatát.
- El sem hiszed mennyire hiányoztál. – suttogta. – Mennyire hiányzott az , hogy átölelsz, hogy a hajamba túrsz. Az illatod. – gyengéden megcsókolta nyakam. 

- Ne.. – mondtam még mindig kábultan- Nem akarom megint ugyan azt. Megint szétválasztana minket a média. Meg a rajongók… - Harry szemében látszódott a fájdalom és az aggodalom.
- Harry, tudom  ,hogy nem csak barátként tekintettél Taylorra. Ismerlek. Ismerem tekinteteid jelentését, mozdulataid, cselekedeteid miértjét. Tudom, hogy tetszett neked.

-Sokat gondolkoztam abban az időben kettőnkről..- vettem egy nagy levegőt, és remegő hanggal folytattam. – Vele jobban összeillettél. Most őszintén. A média jó szemmel nézné, hogy egy ilyen – mutattam magamon végig. – lánnyal mutatkozz. Egy senkivel? – Harryn nem mutatkozott semmi érzelem. Zöld szeme nem árult el semmit számomra. – A fenébe is, nem érted? Nem akarom, hogy a karriered vesszen kárba miattam!-ordítottam. Könnyes szemmel megfordultam és felsiettem a lépcsőn. Nem jött utánam. Ott ált egy helyben. Nem mozdult.

Kisírt szemekkel ébredtem. Megsemmisült reményekkel kaptam fel a telefonom az éjjeliszekrényről. Semmi. Senki nem keresett, senki nem írt. Újra egyedül éreztem magam.

Félve léptem ki az ajtón, majd elindultam a kis kávézóba, ahol dolgozom. Rutinszerűen kaptam fel munkakötényem, és egyéb kiegészítőt amit ránk aggasztanak nap mint nap.
-Victoria, a fiú a hatosnál téged hív. – szólt Fiona mosolyogva. Adam  meglátogat a munkahelyemen? Milyen aranyos. Mosolyogva mentem fel az emeletre kiszolgálni Adet.

Elejtettem a tálcát.
-Mi a fenét keresel itt?– sziszegtem felé, miközben felszedtem a földről az eszközökeimet.
-Mindjárt jönnek a fiúk is. – vigyorgott.
Elsápadtam.
-Te hülye…. – nem folytattam tovább a mondatot. Emlékem fájva nyilallt belém. Niall. Az a fiú aki viszonzatlanul szeretett engem. Aki megcsókolt annak ellenére ,hogy Harryvel voltam.
Harry tekintete morcos lett.
- Már nagyon várják ,hogy ismét lássanak. – gödröcskéi iszonyat édesen mutattak kacér mosolya mellett. Én pedig.. Valljuk be. Nem igazán illettem az imidzséhez. Szalmaszál lábak, koszos Converse, egy régi ing és hanyagul feltűzött haj.. Nem értem mit lát bennem ez az idióta.


- Vic? – ismerős arcok jelentek meg a kis kávézó előterében. A fiúk meglepődve néztek végig rajtam.
-Nagyon őő. Megváltoztál. – mosolyt erőltetett Liam az arcára.
Nem mondtam nekik semmit, csupán , hogy Harry fent van. Egyedül Niall arcán akadt meg a szemem , aki csalódott pillantásokat vetett felém. Végigmérte vállam, a nyakam kiszívott területein időzött el szeme, majd csontos testemet vizslatva. Végül elkapta a szemét,és mintha sokkos állapotban lenne rögtön leült Harry mellé.


Aznap egy szót nem váltottam senkivel  , csak tettem a dolgomat, mint egy átlagos munkanapon. Egyedül Fiona volt bezsongva, hogy ilyen vendégeink vannak. Na és Niall. Aki nem beszélgetett, csupán engem nézett. Tekintetével falta mozdulatsoraim minden egyes pillanatát. Feszengve éreztem magam. A tudat,hogy Niall nem veszi le rólam a szemét megőrjített.


-Zárunk. – mondtam unottan, és mindenki rám figyelt.
-Gyere velünk! – bátorított Lou, én csak enyhe mosollyal megráztam a fejem.
- Bocs fiúk Vic ma nálam alszik.-mondta Harry , nekem pedig elkerekedtek a szemeim.
Még mit nem.
-Erről szó sem volt. – köszörültem a torkom, Harry pedig rosszalló pillantást vetett felém.
A fiúk Niall és Harry kivételével vad nevetésben törtek ki. Örülök , hogy jót szórakoztak a problémáimon.
A telefonom megcsörrent, Adam hívott, hogy mindjárt jön értem.
Harry mindvégig hallotta, és tudta ,hogy kivel beszélek. Összeráncolt szemöldökkel ült tovább, és az asztal középpontját bámulta.

-Szia édes! – Köszöntött puszival a nyakamra Adam. A fiúk szeme elkerekedett.