5.rész Búcsú és találkozás

Ajkaim „o” alakot formáztak , és szemöldökeim kétségbeesett pozíciót vettek fel. Végül megráztam a fejem. Nem mondhatja meg ,hogy kivel találkozhatok és kivel nem. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-Adam!
- Vic… Az apámhoz kell költöznöm. – Tudtam, hogy hol lakik Adam apja. Ausztráliában. A szemeim sarkában összegyűltek a könnyek, hebegve válaszoltam.
- Mi-miért? Adam , ne-nem teheted…
- Kaptam egy elég jó melót kint, nagy a kereset meg ilyenek. Veled minden oké lesz? – Tudtam ,hogy erőlteti az erős férfi szerepét.., tudtam, hogy belülről sír. Nem akar elmenni. Ismerem őt egy ideje. Ha nem az apja ajánlotta volna fel, már rég visszautasította. – De azért a netet tudunk beszélni, vagy mi.
- De az nem ugyan olyan.. – nevettem fel sírva. –Eljössz még egyszer, utoljára? – jól tudta miről beszélek.
-Hm.– morogta a telefonba majd megköszörülte a torkát. - Este hívj ha nincs nálad a kis barátod.


Az utcáról beszűrődő hangokból rögtön tudtam, Harry megérkezett.
- Szia szépség! – nyomott puszit a homlokomra. Halvány mosolyt erőltettem ajkaimra .- Baj van? – ejtette le méretes táskáját a válláról a padlóra. Szemei szemeimet keresték, és kezével kezeimért nyúlt.
- Hova költözöl? – fürkésztem az imént említett táskát.
- Baj van? – emelte fel kissé a hangját. Kirázott a hideg rekedt és hangos szavaitól.
- Nem nincs. – próbáltam hazudni és elvigyorodtam hátha beveszi.
Fejeim vállába túrtam és megöleltem. Éreztem immár alkoholszagtól mentes , finom illatát, ami annyira hiányzott ennyi idő után.
- Most komolyan, mi ez a sok cucc? – mutattam ismét a földön fekvő tárgy felé.
Harry elmosolyodott megfogta a karom és bevitt a hálószobába. Leült az ágy szélére és végignézett rajtam.
- Miért nem ettél azelőtt? – Kérdezte félve. Egy lépést előreléptem , jobb kezemet jobb orcájára raktam és felirányítottam a tekintetét az arcomra.
- Miattad. – suttogtam homlokába, és éreztem kirázta a hideg. Óvatosan húztam végig ujjaim libabőrös nyakán, aminek hatására sóhajtott mélyen. Elmosolyodtam és csillogó zöld szemébe néztem.



- Annyira hiányoztál. – mondta alig hallhatóan. Kisöpörte tincseimet a homlokomból és puszit adott a homlokomra. – Visszatérve. – tekintete komoly lett. – Pár európai országba utazunk a srácokkal… Azért van nálam a táskám , mert hozzád akartam jönni mielőtt elindulunk. – zavartan tanulmányoztam száját, miközben kimondta ezeket a szavakat. Kezét kezeimre helyezte és másik kezével a fülem mögötti részt simogatta. – Csak egy hónap az egész. – hamisan mosolygott. – Minden oké lesz? – aggódott arckifejezésem miatt. – Victoria? – nem szóltam csak a falat bámultam. Bumm. Megint helyben vagyunk. Megint egyedül telhetnek üres napjaim. Adam talán örökre elment, Harryvel épphogy újra megtaláltuk egymást, már megint búcsúzhatok tőle.
- Egyedül leszek. – suttogtam és belenéztem szemébe. – Megint egyedül. – lesütöttem a szemem, és elgondolkoztam azon , hogy miket mondtam ezelőtt. – A fenébe! – álltam fel fejemet fogva. – Hogy lehetek ilyen önző! – törtek elő könnyeim. – Csak magamnak akartalak, de a rajongóknak is szükségük van rátok. – helyesbítettem mondanivalómon. Hátranéztem és Harry komoly tekintetét az én szemeimbe fúrta. Bólintott egyet. – Erős leszek. – próbáltam lelkesíteni saját magam, Harry felállt és elém állt.
- Te az vagy. – egy pillanatig haboztam, aztán előtörtek könnyeim és belefúrtam magam a mellkasába.
- Minden rendben lesz. – Vettem erőt magamon, hátratoltam fejem ,hogy bele tudjak nézni a szemébe. Tekintete apró mosolyt rejtett, mitől én is elmosolyodtam.
- Mennem kell. – suttogta és szemeivel számat pásztázta, egyre csökkent a távolság ajkaink között.
Akkor és ott először csókolt meg oly rég óta. Újra érezhettem azt az érzést, amit mindig is éreztem ,ha Harry ilyen módon adta tudtomra ,hogy szeret. Nyelve átcsúszott számba, de kínzóan lassan csókolt.
- Szeretlek. – nézett szemeimbe. Megfogta csomagját és azzal a lendülettel egyből kiviharzott az ajtómon. Vissza sem nézett csak beült a kocsijába és sürgős sebességgel elhajtott fekete kocsijával.



Szomorúan simítottam meg azt a helyet ahol Harry ült percekkel ezelőtt. Szemeimmel épp az üres helyet szemléltem amikor megakadt tekintetem egy sárga post it-en.
„Minden nap hívlak, édes. xx”
Automatikusan mosolyra húztam a szám, és a csendet egy SMS bizzegő jelzése zavarta meg.
Harry küldött képet a repülőgépéről, amire perceken belül fel fog szállni és elmegy.


Nem gondoltam volna ezelőtt egy órával,hogy pár percen belül mindent elveszítek kis időre esetleg végleg. Akkor úgy tűnt végre megvannak azok a pontok az életemben, akik miatt érdemes felkelnem nap mint nap.


Kinyitottam az ajtót, és Adam abban a pillanatban rám vetette magát. Hagytam magam, mivel tudtam ,hogy ez lesz a végső búcsúnk egymástól. Nem éreztem bűntudatot amiért ma, utoljára lefekszem vele.  Csókokat hagyott a fülem tövétől a vállam hegyég.
Kirázott a hideg amikor óvatosan ledöntött az ágyra és fölém mászott. Meztelen felsőtestem hideg kezével kényeztette.
 Lassú, érzelmekkel teli együttlétet magunk mögött hagyva terültünk el az ágyon. Hátulról, szorosan testéhez fészkelődtem, ő pedig karjaival zárt magához.





1 hónap múlva.



Szörnyen magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam a napokban. Persze ezt próbáltam leplezni mindenkinél. Amikor Harry telefonált sosem mutattam ki, hogy mennyire de mennyire egyedül vagyok. Adam pedig nem is keresett. Sehol nem írt, nem hagyott üzenetet.



Világfájdalmas arccal léptem be munkahelyemre, de szemem megakadt valakin. Egy kb 19 éves fiú ült a sarokban notebookjával és a kávéját itta. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót a fiú tekintete rám terelődött, és elidőzött rajtam. Végigmért, majd mikor észrevette, hogy látom mit csinál a szemembe nézett és mosolygott. Zavarában megigazította haját majd visszatért laptopjához. A fiú egész nap a kávéházban ült, hol engem hol tettetve, hogy nem engem néz. Majd délután erőt vett magán és megszólított amikor épp az üres csészéjét vettem el előle.
-Szia! – köszönt mély érdes hangjával.
 - Szia. – visszaköszöntem neki, majd rámosolyogtam. Ezután szólásra nyitotta a száját, én pedig fürkészve hallgattam mit akar mondani, de végül nem szólt semmit. Kínos csönd lépett fel közöttünk, majd én törtem meg. Felnevettem.
- Hát ez gáz volt.. – jegyezte meg saját magának a fiú. Elmosolyodtam és próbáltam témát felvetni.
- Hogy hívnak? – kérdeztem majd leültem a vele szemben lévő székre.
- Ben. – mosolygott.
- Vic. – nyújtottam a kezemet, hogy kezet foghassunk. Keze meleg és puha volt. Érintése megnyugtatott és azt éreztem nem vagyok már egyedül. Jelenléte érdekesen hatott rám. Mintha már találkoztunk volna egyszer. – Szoktál ide járni? Olyan ismerős vagy. – dőltem előre a széken, Ben pedig feszengett, zavarban érezte magát.
- Tegnap is itt voltam, de te nem. – próbálta gúnyosra venni a figurát, de nem az lett belőle, mint várta.
- Értem, Ben. Nos, akkor majd beszélünk. – mosolyogtam rá , ő meg felállt a székről.
- Máris mész? – kérdezte aggódva.
-Ben , itt dolgozom , nem ülhetek le órákra csevegni. De ha annyira hiányoznék, várd meg míg lejár a munkaidőm. Utána elmehetünk sétálni , vagy valami. – nevettem el magam , Ben elpirult.
Zavartan bólintott egyet, aztán elsétáltam mellőle





- Mehetünk? – Kérdezte Ben kíváncsiskodóan. Mosolyogva bólintottam majd elhagytuk a kis kávézót.
Meglepően kedves, és vicces srác, ha nincs zavarban. Útközben hatalmasakat nevettünk, és kibeszéltünk mindent. Rengeteg közös témánk akadt. Órákig beszélgettünk.
-Bocsi, ezt fel kell vennem. – mutattam a csörgő telefonom felé. Nyugodtan bólintott egyet.
-Szia! – köszöntem csillogó szemekkel. – Nekem is. Hol vagytok? Minden oké? Nem történt semmi baj? – kezdtem szokásos kérdéseimmel, Ben pedig mosolyogva hallgatta kérdéseimet. – Én is. Nem , dolgoztam és most jövök haza. Nem. Igen. Jó. – próbáltam viszonylag gyorsan lerendezni az ügyeinket Harryvel, nem akartam hőzni Ben előtt. De akkor kimondtam azt a szót, amit végképp nem akartam, hogy itt van mellettem Ben. – Szeretlek- csúszott ki a számon automatikusan. Ben  szemöldökei összeráncolódtak. Én elpirultam és elköszöntem Harrytől.
- Ööö. – próbáltam oldani a hangulatot, de megijedtem Ben tekintetétől.
- Mennem kell. – szólt közbe komolyan és elviharzott.