6.rész Meglepetés

Sajnálom, hogy ilyen kevés lett, és kevésszer jelentkezem, de ígérem amint nem kell ennyit tanulnom rögtön hozom a min. 1500 szavas részeket!  sara xx




Ben elsietett , szomorúan pillantottam utána.
Hirtelen megfordult és kiskutyaszemekkel nézett vissza rám.
- Azért a számodat elkérhetem? – túrt bele hullámos, barna hajába.
Elmosolyodtam és halványan bólintottam.
- Nem maradsz? – próbáltam marasztalni.
- Nem fogok zavarni?
Óvatosan megráztam fejem és mutattam az irányt a lakásom felé.



- Kivel beszéltél? – hangja rekedt volt. Lassan hátrafordultam és szemébenéztem.
- Miért? – nevettem fel, próbáltam viccessé tenni a szituációt, ami most egyébként eléggé kínos lett.
- Ja, őő mindegy. – nevetett kínosan, majd elnézett félre mintha semmi nem történt.
Lassan engedtem ki a levegőt a tüdőmből majd továbbindultam. Legalább Ő legyen nekem akire támaszkodom ha Harry nincs itthon.
Ez úgy hangzik mintha kihasználnám.. Pedig nem akarom.. Csak szükségem van valakire. Aki megvéd, és törődik velem.
Ben kíváncsi tekintettel tekintett körül a nappalimban.
- Hát nem olyan nagy, de nekem pont jó. – mosolyodtam el, és ő is viszonozta.




Ben szemszöge



Rám mosolygott ismét azzal a gyönyörű, formás szájával.
- Ki mondta, hogy kicsi? – mosolyogtam vissza, ő pedig eltűnt a konyhában.
Finoman húztam végig ujjaim a fekete márványköves konyhapulton. Az egész légteret belengte édeskés ám nőies illata. Bódítva szippantottam még egyet a finom levegőből.
- Been! Figyelsz? – térített vissza a valóságba Vic. – Jó lesz ez? – mutatott kacagva egy pizzafajtára egy pizzázó szórólapján.
- Ömm. Persze. – összpontosítottam nyakánál kilógó csontjára.  Kézmozdulatai kecsesen mozogtak és kisugárzása drogként hatott rám.
Ben , fejezd be. Próbáltam visszatérítenem magam álmaimból. Biztosan a barátjával beszélt odalent, és olyanra mint én rám se hederítene.
Végigmértem amikor hátat fordított nekem miközben telefonált a pizzáért. Tökéletes volt. Erős vonzalmat éreztem iránta.



Tekintetem leszegeződött a konyhapulton lévő képekre. Egy kép egy kutyáról. Aranyos. Szülőkkel. Aztán megláttam egy képet amitől összezavarodtam. Harry Styles a One Directionból? Felnéztem a képből és gondoltam biztos csak rajongó. Bár elég furcsa kép. Egy ágyban készült, biztosan akkor készülhetett amikor még aludt.
- Mit csinálsz? – nézett rám majd a képre. Finoman kivette a kezemből a képet és ellenőrizte melyiket néztem utoljára. Zavartan mosolygott felém és mondani akart valamit, de én megelőztem.
- Rajongó vagy? – nevettem cinikusan.
- Olyasmi. – nézett félre. –Menjünk vissza. – Állt fel a székről és már a nappaliban is volt.



- Voltál már koncerten?- kérdezősködött tovább.
- Figyu. Ilyen fontos ez a téma? – próbált mentegetőzni. Nevettünk majd leültünk megnézni, hogy éppen mi megy a tv-ben.




Vic szemszöge



-Kopogtattak. – mondta Ben oda sem figyelve. Nagyon lekötötte a film.
Készítettem  a pénzt a pizza kifizetéséhez, és kinyitottam az ajtót.



Két csillogó zöld szempár pislogott fáradtan felém.
- Aludhatok itt? – mondta szinte alva. A meglepetéstől szinte lesokkolódtam , és teljesen elfelejtettem mindent ami körülöttem volt akkor. Megfogtam a kezét már beakartam vezetni , de villámként csapódott belém a gondolat, Ben. Nem szabad meglátniuk egymást. Bent már soha sem láthatnám , Harry meg.. dühös lenne.
Harry lekulcsolta kezét kezeimről és továbbment. Kullogva mentem Haz mögött aki nem is figyelt semmire csak becélozta a hálószobát és csak ment és ment.
- Itt a pizza? – nézett félre Ben és megpillantotta Harryt. Megsemmisülve pillantottam Harryre aztán Benre.
- Ki ez? – nézett felém, és az álmosság egyetlen tünete sem látszott már rajta.
- Ben. – suttogtam – egy barátom.
- Mondd, Vic. Miért kell mindenkivel összebarátkoznod?
- Csak ma találkoztunk először Harry. Ő csak a barátom. – pillantottam mérges szemeibe félénken.
- Barát. – nevetett fel gúnyosan.
- Jegyezd meg haver, Ő az enyém. Meg se próbáld. – azzal besétált a szobámba és magára csapta  az ajtót.




- Szóval.. – kezdtem bele.
- Azt hittem nem zavarok. – húzta össze szemeit. Kedvem lett volna eltűnni most.
- Nem tudtam, hogy jön. Azt hittem holnap…
- Tök mindegy. Felejts el. – megfordult és a kardigánjáért ment.
- Nem akarom. – fogtam meg csuklóját, hogy marasztaljam.



Ben szemszöge


Visszanéztem és könnyes szemét épp most törölte meg. Éreztem kis kezeit a nagy csuklómon. Aggódva simítottam végig ujjaimat arccsontja élén.
- N-ne haragudj. – haboztam. – Szólj ha tényleg egyedül vagy. – pillantott rosszallóan a szobám felé.
-Most mennem kell. –mosolyt erőltettem az ajkaimra. – Szia. –erősen összekulcsoltam az ujjainkat majd elengedtem a kezét.
- Hívlak. – hallottam zavarodott hangját, aztán óvatosan becsukta az ajtót.



Vic szemszöge

Lassan lépkedtem Harry felé. Tudtam, hogy nem aludt, ezért leültem az ágy szélére és megszólítottam.
-Ezt most miért kellett? – förmedtem rá óvatosan.
- Nem láttad, hogy néz rád? Ha nem jövök, biztosan bepróbálkozik. – unottan beszélt és fejét felém sem fordította.
- Nem… Ez nem is igaz.. – próbáltam magamnak magyarázni a dolgokat, de eszem bejutottak azok a képek amikor teljesen zavarba jön. Meg amikor telefonáltam és…
- Higgy, amit akarsz.
- Kint alszom a kanapén. - durcáskodtam.
-  Nem viselkedhetünk úgy, mint egy 50 éves házaspár. Ne hülyíts már. – Egy mozdulattal berántott maga mellé a meleg takaró alá. – Végig rád gondoltam , erre te összeszedsz valami fiút? Nem erre számítottam. – pöccintette meg az orrom hegyét.
- Csak ma találkoztunk. Ne legyél már ilyen féltékeny. – fordultam a másik irányba, de szorosan magához húzott.  – Néha igazán bízatnál bennem.
- Mmh jó. – Mordult egyet és csendben elaludtunk.




- Reggelt. – dörzsölgettem szememet a hirtelen jött fény hatására. – Te főzöl? – néztem csodálkozva Harry felé.
- Ja. – válaszolt holmi egyszerűséggel. – Ja, és jött egy sms-ed verjükátazzalabarátomathogytelefononbeszélünk fiúkától. Válaszoltam is neki. – mosolygott gúnyosan. Kezemet fejemhez kaptam és a telefonomat kerestem.
- Ott van, ne hogy ne tudjál vele beszélni. Katasztrófa. – mutatott trehányan a telefonom felé.
Félve olvastam a sorokat.



Reggelt:) Hívj ha oké a helyzet! xx Ben


Megsemmisülve olvastam a választ majd Harryre néztem.



Ben szemszöge.



Hangosan csengett a telefonom, jelezve, hogy sms-m jött. Mosollyal a számot oldottam fel telefonom, hogy elolvassam Vic válaszát. A mosolyom a számra fagyott.

5.rész Búcsú és találkozás

Ajkaim „o” alakot formáztak , és szemöldökeim kétségbeesett pozíciót vettek fel. Végül megráztam a fejem. Nem mondhatja meg ,hogy kivel találkozhatok és kivel nem. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-Adam!
- Vic… Az apámhoz kell költöznöm. – Tudtam, hogy hol lakik Adam apja. Ausztráliában. A szemeim sarkában összegyűltek a könnyek, hebegve válaszoltam.
- Mi-miért? Adam , ne-nem teheted…
- Kaptam egy elég jó melót kint, nagy a kereset meg ilyenek. Veled minden oké lesz? – Tudtam ,hogy erőlteti az erős férfi szerepét.., tudtam, hogy belülről sír. Nem akar elmenni. Ismerem őt egy ideje. Ha nem az apja ajánlotta volna fel, már rég visszautasította. – De azért a netet tudunk beszélni, vagy mi.
- De az nem ugyan olyan.. – nevettem fel sírva. –Eljössz még egyszer, utoljára? – jól tudta miről beszélek.
-Hm.– morogta a telefonba majd megköszörülte a torkát. - Este hívj ha nincs nálad a kis barátod.


Az utcáról beszűrődő hangokból rögtön tudtam, Harry megérkezett.
- Szia szépség! – nyomott puszit a homlokomra. Halvány mosolyt erőltettem ajkaimra .- Baj van? – ejtette le méretes táskáját a válláról a padlóra. Szemei szemeimet keresték, és kezével kezeimért nyúlt.
- Hova költözöl? – fürkésztem az imént említett táskát.
- Baj van? – emelte fel kissé a hangját. Kirázott a hideg rekedt és hangos szavaitól.
- Nem nincs. – próbáltam hazudni és elvigyorodtam hátha beveszi.
Fejeim vállába túrtam és megöleltem. Éreztem immár alkoholszagtól mentes , finom illatát, ami annyira hiányzott ennyi idő után.
- Most komolyan, mi ez a sok cucc? – mutattam ismét a földön fekvő tárgy felé.
Harry elmosolyodott megfogta a karom és bevitt a hálószobába. Leült az ágy szélére és végignézett rajtam.
- Miért nem ettél azelőtt? – Kérdezte félve. Egy lépést előreléptem , jobb kezemet jobb orcájára raktam és felirányítottam a tekintetét az arcomra.
- Miattad. – suttogtam homlokába, és éreztem kirázta a hideg. Óvatosan húztam végig ujjaim libabőrös nyakán, aminek hatására sóhajtott mélyen. Elmosolyodtam és csillogó zöld szemébe néztem.



- Annyira hiányoztál. – mondta alig hallhatóan. Kisöpörte tincseimet a homlokomból és puszit adott a homlokomra. – Visszatérve. – tekintete komoly lett. – Pár európai országba utazunk a srácokkal… Azért van nálam a táskám , mert hozzád akartam jönni mielőtt elindulunk. – zavartan tanulmányoztam száját, miközben kimondta ezeket a szavakat. Kezét kezeimre helyezte és másik kezével a fülem mögötti részt simogatta. – Csak egy hónap az egész. – hamisan mosolygott. – Minden oké lesz? – aggódott arckifejezésem miatt. – Victoria? – nem szóltam csak a falat bámultam. Bumm. Megint helyben vagyunk. Megint egyedül telhetnek üres napjaim. Adam talán örökre elment, Harryvel épphogy újra megtaláltuk egymást, már megint búcsúzhatok tőle.
- Egyedül leszek. – suttogtam és belenéztem szemébe. – Megint egyedül. – lesütöttem a szemem, és elgondolkoztam azon , hogy miket mondtam ezelőtt. – A fenébe! – álltam fel fejemet fogva. – Hogy lehetek ilyen önző! – törtek elő könnyeim. – Csak magamnak akartalak, de a rajongóknak is szükségük van rátok. – helyesbítettem mondanivalómon. Hátranéztem és Harry komoly tekintetét az én szemeimbe fúrta. Bólintott egyet. – Erős leszek. – próbáltam lelkesíteni saját magam, Harry felállt és elém állt.
- Te az vagy. – egy pillanatig haboztam, aztán előtörtek könnyeim és belefúrtam magam a mellkasába.
- Minden rendben lesz. – Vettem erőt magamon, hátratoltam fejem ,hogy bele tudjak nézni a szemébe. Tekintete apró mosolyt rejtett, mitől én is elmosolyodtam.
- Mennem kell. – suttogta és szemeivel számat pásztázta, egyre csökkent a távolság ajkaink között.
Akkor és ott először csókolt meg oly rég óta. Újra érezhettem azt az érzést, amit mindig is éreztem ,ha Harry ilyen módon adta tudtomra ,hogy szeret. Nyelve átcsúszott számba, de kínzóan lassan csókolt.
- Szeretlek. – nézett szemeimbe. Megfogta csomagját és azzal a lendülettel egyből kiviharzott az ajtómon. Vissza sem nézett csak beült a kocsijába és sürgős sebességgel elhajtott fekete kocsijával.



Szomorúan simítottam meg azt a helyet ahol Harry ült percekkel ezelőtt. Szemeimmel épp az üres helyet szemléltem amikor megakadt tekintetem egy sárga post it-en.
„Minden nap hívlak, édes. xx”
Automatikusan mosolyra húztam a szám, és a csendet egy SMS bizzegő jelzése zavarta meg.
Harry küldött képet a repülőgépéről, amire perceken belül fel fog szállni és elmegy.


Nem gondoltam volna ezelőtt egy órával,hogy pár percen belül mindent elveszítek kis időre esetleg végleg. Akkor úgy tűnt végre megvannak azok a pontok az életemben, akik miatt érdemes felkelnem nap mint nap.


Kinyitottam az ajtót, és Adam abban a pillanatban rám vetette magát. Hagytam magam, mivel tudtam ,hogy ez lesz a végső búcsúnk egymástól. Nem éreztem bűntudatot amiért ma, utoljára lefekszem vele.  Csókokat hagyott a fülem tövétől a vállam hegyég.
Kirázott a hideg amikor óvatosan ledöntött az ágyra és fölém mászott. Meztelen felsőtestem hideg kezével kényeztette.
 Lassú, érzelmekkel teli együttlétet magunk mögött hagyva terültünk el az ágyon. Hátulról, szorosan testéhez fészkelődtem, ő pedig karjaival zárt magához.





1 hónap múlva.



Szörnyen magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam a napokban. Persze ezt próbáltam leplezni mindenkinél. Amikor Harry telefonált sosem mutattam ki, hogy mennyire de mennyire egyedül vagyok. Adam pedig nem is keresett. Sehol nem írt, nem hagyott üzenetet.



Világfájdalmas arccal léptem be munkahelyemre, de szemem megakadt valakin. Egy kb 19 éves fiú ült a sarokban notebookjával és a kávéját itta. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót a fiú tekintete rám terelődött, és elidőzött rajtam. Végigmért, majd mikor észrevette, hogy látom mit csinál a szemembe nézett és mosolygott. Zavarában megigazította haját majd visszatért laptopjához. A fiú egész nap a kávéházban ült, hol engem hol tettetve, hogy nem engem néz. Majd délután erőt vett magán és megszólított amikor épp az üres csészéjét vettem el előle.
-Szia! – köszönt mély érdes hangjával.
 - Szia. – visszaköszöntem neki, majd rámosolyogtam. Ezután szólásra nyitotta a száját, én pedig fürkészve hallgattam mit akar mondani, de végül nem szólt semmit. Kínos csönd lépett fel közöttünk, majd én törtem meg. Felnevettem.
- Hát ez gáz volt.. – jegyezte meg saját magának a fiú. Elmosolyodtam és próbáltam témát felvetni.
- Hogy hívnak? – kérdeztem majd leültem a vele szemben lévő székre.
- Ben. – mosolygott.
- Vic. – nyújtottam a kezemet, hogy kezet foghassunk. Keze meleg és puha volt. Érintése megnyugtatott és azt éreztem nem vagyok már egyedül. Jelenléte érdekesen hatott rám. Mintha már találkoztunk volna egyszer. – Szoktál ide járni? Olyan ismerős vagy. – dőltem előre a széken, Ben pedig feszengett, zavarban érezte magát.
- Tegnap is itt voltam, de te nem. – próbálta gúnyosra venni a figurát, de nem az lett belőle, mint várta.
- Értem, Ben. Nos, akkor majd beszélünk. – mosolyogtam rá , ő meg felállt a székről.
- Máris mész? – kérdezte aggódva.
-Ben , itt dolgozom , nem ülhetek le órákra csevegni. De ha annyira hiányoznék, várd meg míg lejár a munkaidőm. Utána elmehetünk sétálni , vagy valami. – nevettem el magam , Ben elpirult.
Zavartan bólintott egyet, aztán elsétáltam mellőle





- Mehetünk? – Kérdezte Ben kíváncsiskodóan. Mosolyogva bólintottam majd elhagytuk a kis kávézót.
Meglepően kedves, és vicces srác, ha nincs zavarban. Útközben hatalmasakat nevettünk, és kibeszéltünk mindent. Rengeteg közös témánk akadt. Órákig beszélgettünk.
-Bocsi, ezt fel kell vennem. – mutattam a csörgő telefonom felé. Nyugodtan bólintott egyet.
-Szia! – köszöntem csillogó szemekkel. – Nekem is. Hol vagytok? Minden oké? Nem történt semmi baj? – kezdtem szokásos kérdéseimmel, Ben pedig mosolyogva hallgatta kérdéseimet. – Én is. Nem , dolgoztam és most jövök haza. Nem. Igen. Jó. – próbáltam viszonylag gyorsan lerendezni az ügyeinket Harryvel, nem akartam hőzni Ben előtt. De akkor kimondtam azt a szót, amit végképp nem akartam, hogy itt van mellettem Ben. – Szeretlek- csúszott ki a számon automatikusan. Ben  szemöldökei összeráncolódtak. Én elpirultam és elköszöntem Harrytől.
- Ööö. – próbáltam oldani a hangulatot, de megijedtem Ben tekintetétől.
- Mennem kell. – szólt közbe komolyan és elviharzott. 

4.rész Megbeszéltük

-Szia. – köszöntem halvány mosollyal Adamnek.- Mindjárt végzek…- mutattam a fiúk felé, de Harry már nem volt a helyén. Az ajtó csukódása jelezte , hogy elment. A srácok hol felém , hol Harry távolodó alakja felé tekintettek.
-Mi van? – Zayn eszmélt fel elsőként, aztán végignézett Adamen.
- Mint mondtam, zárunk. –suttogtam alig hallhatóan.
Csöndesen álltak fel helyükről és sokkolva szedelőztek. Niall tekintete már került , nem nézett rám. De ha igen , lesajnáló pillantásokat küldött felém.



- Állj már le. – szedtem le nevetve magamról Adet miközben nyakamat szívogatta óvatosan.
- Olyan finom vagy.. – harapott bele egy utolsót az alsó ajkamba. Belenyögtem mondatába, és minden szempár rám szegeződött. Arcomat ellepte a vörös pír, de senki nem szólt semmit.



Az együttlét Adammel ismét átlagos volt. Nem érzek igazi szerelmet iránta, de csak ő van nekem. Jelenleg csak ő tudja kielégíteni vágyaimat. Csak neki tudom kiönteni a lelkemet. Jól mondta Harry. Még ilyenkor is rajta kattog az agyam, hogy vajon hova és miért ment el. Miért utasítom el még mindig? Lehet , hogy már többet tényleg nem fog keresni. Lehet már most próbál elfelejteni.



 Hirtelen bevillant, hogy hova megy Harry ha bántja valami. Arcom lesápadt és egy emlékkép cikázott végig a fejemben. A kép amikor Harry totál részegen vezet és karambolozik egy kis teherautóval. És én mellette ültem. Mindvégig tiltakoztam , én akartam vezetni , de féltem tőle. Féltem , hogyha nincs magánál akármit megtesz. Megüt , vagy esetleg rosszabb.. Hál’ Istennek nem történt nagyobb baj, de azon a képen, amire emlékszem Harry eszméletlenül, vérző fejjel fekszik a kormányon. Könnycseppek indultak versenyezni lefelé az arcomon. Automatikusan ruháimért nyúltam, és villámgyorsasággal vettem fel őket. Fejemben pedig az útvonalat tervezgettem , hogy hol is jutok el abba a kocsmába, ahol őt mindig szívesen várják.



Zakatoló szívvel futottam végig sötét utcákon, olykor-olykor begyorsítottam, mikor veszélyes környékhez értem. Már messzebbről hallottam a sok férfi okozta zajt, ami a kocsmából szűrődött ki. Nem szívesen mentem be oda, tudtam , hogy én leszek az egyetlen normálisan öltözött lány. A többi férfi persze rögtön kiszúr, és hozzám siet. A sör és a bor együttes szagát éreztem , és a többi férfi izzadságát. Undorodva néztem végig a társaságon. Néhányan táncoltak , esetleg a földön fetrengtek, de a tömeg nagy része a ma esti meccset nézte. A külső tényezők, zajok rögtön elszálltak amikor megláttam egy fehér inges, fejét a tenyereibe temető fiút. Odasiettem hozzá és leültem az asztalához, ahol egyedül ült a leghátsó , eldugott kis helyen.



- Nem kérek semmilyen szolgáltatást mondtam már. – mondta unottan , fel sem nézve. Végignéztem rajta mielőtt válaszoltam volna. Göndör haja végei enyhén izzadtak voltak. Inge néhol foltos. Előtte pedig üres poharak. Éreztem illatát, de nem olyan, mint általában. Keveredett az alkohol szagával.
- Harry? – kerestem tekintetét, majd lassan elvette kezeit az arca elől. A döbbenettől alig bírt megszólalni, szólásra nyitotta a száját, aztán belenéztem a szemébe. – Minden oké? – egy kis mosollyal kereszteztem a kérdésemet, mire Ő egy határozatlan bólintással válaszolt.
- M-mit keresel itt?
- Aggódtam érted.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Ismerlek, Harry. – nevettem fel kissé, majd elhallgattam, Harry még mindig a szavakat kereste.



Nem hagytam,hogy megszólaljon. Fejem beletúrtam vállába, és átöleltem. Olyan régóta vágytam , erre az ölelésre. Szemeimben összegyűltek a könnyek , és a múltra gondoltam. Arra a napra, amikor először találkoztunk abban a parkban, ahová még ma is visszamegyek, reményekkel telve, hárha megint ott találom. Szorosan tartottam kezeim, nem akartam elengedni. Éreztem, hogy ujjait lágyan belenyomja hátamba. Légzése kissé felgyorsult. Mikor felnéztem, szemei sarkából könnyek szabadultak fel, amik benedvesítették gallérját. Hüvelykujjaimmal törölgettem le azokat, így segítve neki. Így ültünk órákon át, szó nélkül, egymás szemébe nézve. Szavakkal nem tudtuk kifejezni azt, ami most történt köztünk. Forró lélegzetét éreztem bőrömön, és zöld tekintetét belefúrta az én szemembe. Jobb kezemmel fürtjeivel babráltam, miközben ő ujjaival a vállamon kilógó csontot simogatta.



Lerendezte a számlát, és kocsiba akart szállni.
- Nem Harry. Én vezetek. – halvány mosollyal a száján bólintott és megkerülte a kocsit. Én kerültem a vezetőülésbe. Mivel , nincs tapasztalatom ilyen, nagy kocsikkal félő pillantást vetettem felé. Kuncogott, és gödröcskéi megjelentek az arcán. Óvatosan megfogta kézfejem és ráhelyezte a kuplungra.



- Azt akarom, hogy ne találkozz azzal a fiúval többet. – mondta amikor a lakásajtómhoz értünk.
- Harry..
- Oké? – Mondta kissé erőszakosan.
- Ő a barátom. Nagyon sokat segített az utóbbi időszakban… Nem hagyhatom ott egyik napról a másikra.. – próbáltam meggyőzni.
- Most már itt vagyok.
- Meg fogja érteni, nem lesz több olyan alkalmunk amikor..
- Hallani sem akarom. – szegezte tekintetét a nyakamra, ahol még mindig ott árválkodott a kis lila folt. – Most már az enyém vagy. – komoly tekintete visszatért a szememhez.



Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót. Halkan levettem magamról a kardigánt és a táskámat. Hallottam az utcáról beszűrődött zajt amit Harry csinált a kocsijával, kezdtedben hangos volt, majd ahogy elhaladt egyre halkult. Tudtam ha Harry bejön, összetalálkozik Adammal aki még mindig nálam aludt. Óvatos lépésekkel mentem be a szobámba , ahol Ad szuszogott. Halkan vettem le ruháimat ,melyek csendes puffanással landoltak a földön.



- Hol voltál? – kérdezte rekedten.
- Segítettem Harrynek.. – Hirtelen felült és felém fordult.
-Minek? – kérdezte flegmán.
- Tudtam ,hogy hol van és mit csinál.. Nem akartam ,hogy bajba kerüljön.. Adam .. figyelj..
- Nem szorul a segítségedre. – vágott közbe.
- Figyelj.. nem tudom , hogy esetleg…, folytatnunk kéne..
- Mit? – tisztán láttam a sötétben is ,hogy összefutottak a szemöldökei.
- Hát.. ezt.. tudod.. – hebegtem..
- Miért hallgatsz rá? – mérgesen visszaszólt.
- Tudod, szerintem.. jól alakulnak a dolgok köztem és Harry között..
- És ő? Ő az akire vágysz? Én sem vagyok különb nála. Jó , nem tudok mindent megadni neked, de tudnálak jobban szeretni. Victoria, én szeretlek téged. Persze tudom ,hogy az a köcsög életed szerelme, és én tiszteletben is tartom. De akkor is. Biztos vagy a döntésedben?
Könny által áztatott arccal bólintottam.
- Látod. Ez a különbség közte és köztem. Ő csak magának akar. Én meg csak a Te érdekedet nézem.
- Nem ismered a múltat. Nem ismered miken mentünk keresztül Adam.. Nem érted..
- Épp eleget meséltél.



Egész éjjel nem aludtam, a történtek felkavarták a gondolataimat. Reggel viszont Harry tette fel a pontot az i-re. Telefonom jelezte, hogy sms-t kaptam.
„Tudom, hogy ott volt nálad, úgy emlékszem megbeszéltük. Fél óra múlva ott vagyok.”

3.rész Emlék

Nem szólt semmit , beültetett a kocsijába és elhajtottunk. Éreztem a már általam jól ismert férfias illatát , ami belengte a kocsi terét. Óvatos pillantást vetettem felé, Ő nem nézett rám , csak merev tekintetével az utat pásztázta. 


-Vigyél vissza. – suttogtam. –Harry… - teljesen figyelmen kívül hagyta a szavakat amiket kimondtam.

-Mit akarsz tőlem? – nem szólt semmit. Könnyeim automatikusan gördültek le és tűntek el nyakam hajlatában.
-Ne sírj , kérlek. – suttogta , de még mindig feszengve, majd leállította a motort. Félve tekingettem az elém táruló épületekre. Egy gyorsétterem? -Enni fogsz.


Kezeit a kezeimre kulcsolta.Szemeim elkerekedtek és ösztönösen húzták volna vissza magam mellé. Még jobban szorította kis kezemet , hogy ne tudjam elengedni az övét. Mikor beléptünk lányok sikítottak fel , majd undorodó hangot hallattak miattam. -Nem léteznek, ne foglalkozz velük.Figyelj inkább rám.- suttogta észrevétlenül a hajamba.
-Nem. – hirtelen elhúztam kezemet tőle, és gyors léptekkel visszaindultam a kijárat felé.
-Victoria! – hallottam ideges kiabálását , majd elfutottam az épülettől. Tudtam , hogy valamennyi időt fogok nyerni a rajongók miatt , akik elállják az útját.


Szerencsére Harry nem vitt messzire , a környéken hamar feltaláltam magam és elindultam a lakásom felé. Ziháltam mikor felkaptam magamhoz a telefonom.
- Igen? – szólt bele egy mély búgó hang. - Adam!... – ziháltam bele a hangszóróba. – kérlek gyere értem ha tudsz..
- Bántott téged az a srác? – hangja ideges és feszült lett.

-Köszönöm… - megkönnyebbülten szálltam be a fehér Opelbe.
 – Adam , figyelj.. Tudom , hogy otthon keresne , ezért nem lehetne , hogy esetleg nálad maradnék? – idegesen bólintott és beletaposott a gázba.
- Ki ez a csávó? – szemeim elkerekedtek , tudtam , hogy el fog hangzani ez a kérdés , de még is meglepetésként ért. Szemeimet dörzsölgetve rázogattam fejem, jelezve , hogy nem akarok erre a kérdésre válaszolni. Végigsimított jobb karomon és , kézfejemet megszorította , pont akkor mikor éreztem a zsebemben a telefonom rezgését."Megnehezíted a dolgom." olvastam a szöveget. Gyomrom összeszűkült, kapkodva vettem levegőt. Szemeimben újra összefutottak a könnyek és az elém táruló utcát kémleltem, bár csak összemosódott foltokat láttam.

Adam már rég aludt , én törökülésben ültem az ágyon. Gondolkoztam miközben lélegzetvételét figyeltem. Az érzéseim felkavarodtak bennem Harry felbukkanásának hatására. Kezeimmel rutinszerűen hajához nyúltam , de nem az várt, mint azelőtt. Nem dús göndör fürtök , melyek között ujjaim átsiklottak. Csak Adam szimpla tüsi haja szurkálta tenyerem érzékeny részeit. Csalódottan húztam vissza kezeim , s beletemettem arcomba.


-Jól vagy? – rekedt hang töltötte be a szobát pár másodpercig, aztán csönd. Belőlem pedig kitört a bőgés. Ziháltan ejtettem ki Harry nevét repedt ajkaimon, és a szobát most már nem Ad hangja töltötte ki , hanem az én mélyről előtörő sírásom. Telefonomért nyúltam , sms-t akartam írni , de hirtelen fellángolásom egy kéz állította meg.
-Ne tedd. – engedelmeskedtem , és kezeim a nyaka köré furakodtak. Szeretethiányomat egyedül ez a fiú tudta oltani , oly rég óta. Az életemben ,jelenleg Ő az egyetlen biztos pont. Olyan számomra, mint egyfajta testvér , akihez mindig fordulatok. Könnyeim patakokban folytak. -Shhh- simogatta hajam, majd apró, puha csókokat hagyott nyakamon. Sebezhetőnek éreztem magam. Ő tovább csókolgatott, én meg hagytam, teljesen átadtam magam Adamnak.


Azt hittem ébresztőt állított tegnap este Ad. Telefonom kiabált nekem , hogy válaszoljak hívómnak. Mellkasom megállt, nem lélegeztem mikor megláttam a kijelzőn egy nevet. Elsuhantam az alvó Adam mellett, és kisiettem az erkélyre. A nap nemrég kelhetett fel , a madarak  még csak most ébredeztek , finom, langyos tavaszi szél csapta meg csupasz testrészeimet. Felvettem a telefont. - Victoria? Hol vagy? Itt éjszakáztam az ajtód előtt , miért nem akarsz tudomást venni rólam?- te jó ég. Ott aludt egész éjjel, a rideg és félelmetes lépcsőházban. - Harry… - suttogtam lágyan, miközben a szívem megszakadt miatta.- Nem vagyok otthon ..
-Mi?! – háborodott fel. – Akkor még is hol a francban vagy? -Mindjárt hazamegyek…, v-várj ott. – mondtam kevésbé határozottan. – Kérlek..


Kidörzsölt sarkamnál igazítottam zoknimat két lépés közben , hisz a tegnapi futásnál kikezdte a conversem a sarkam. Fájdalmasan felszisszentem az égő érzésre , majd mikor felnéztem a társasháznál ahol lakom Harry alakját véltem felfedezni. Lépteimet gyorsabbra vettem, tervezgettem , hogyan borulok mellkasára, de bátorságom eltűnt mikor teljesen elé értem. A nálam két fejjel magasabb fiú összehúzott szemöldökkel , és keresztbe tett karral nézett lesajnálva rám. Tekintetét nyakamra szegezte , s elkerekedett szemmel vizslatta Adam szájának nyomait a nyakamon.

-Miért mentél vissza ahhoz? – úgy beszélt róla mint egy tárgyról. Szemöldökeim összeráncoltam.
-Harry, nem vagy az apám. Nem kell mindig mindenről tudnod. Felnőttem , nem vagyok gyerek, oda megyek ahova akarok. – oktattam ki jogosan. Ujjaival becélozta a lila foltot a nyakamon. Élesen szisszentettem fel érintésére. Kezemmel eltoltam ujjait. Gúnyosan nevetett rajtam , lesütöttem a szemem , és pólója mintáját fürkésztem.

-Ha csak ezért jöttél , kár volt visszajönnöm. -Itt laksz, Vic. Ne butáskodj már. – nevetett ki. Arcszínem vörösre váltott.
-Jó. – kikerülve őt  beviharzottam a lépcsőházba, de nem voltam elég gyors. Megfogta csuklóm , és visszarántott magához. -Tudom , hogy ha vele vagy folyton rám gondolsz. – gúnyos mosolyra húzódott szája , lehajtottam fejem. Igaza volt.
- Kérlek.. , fejezd be. – kérleltem – Ő nem a barátom... Tudod az utóbbi időben nem volt senkim..
- Ezért fekszel le vele? – suttogta.
-Ugh a francba, Te nem érthetsz semmit.. Nem Te éltél le több hónapot egyedül. Neked ott van az irigylésre méltó kis celeb életed. – dobáltam hozzá szavaim. – Miért nem mész vissza a kis rajongóidhoz autogramot osztani , Harry? Miért jössz vissza hozzám mindig? Menj csak vissza a kis életedbe, én már nem férhetek bele, hogy is várhattam el akkor? Hogy eshettem ekkora csapdába..
Harry megingott, elengedte kezem és hátrált egy lépést , szemét lesütötte , és újra nyakamat nézte. -Ó, elnézést , hogy ki mertem kosarazni megint a híres Harry Sty…
-Még mindig szeretlek. - mondta határozottan , és végig tartotta a szemkontaktust.


Halványan megráztam a fejem. Sarkon akartam fordulni  , de késő volt. Teljes testével hozzám simult, és gyengéden megölelt. Az érintésétől libabőrös lettem. A szeretet ami Harryből áramlott kifelé egyenesen hozzám teljesen feltöltött. Éhségem hirtelen semlegessé vált , sőt inkább telítettséget éreztem. Végre beletúrhattam göndör hajába , miközben mélyen magamba szívtam jellegzetes, finom illatát.
- El sem hiszed mennyire hiányoztál. – suttogta. – Mennyire hiányzott az , hogy átölelsz, hogy a hajamba túrsz. Az illatod. – gyengéden megcsókolta nyakam. 

- Ne.. – mondtam még mindig kábultan- Nem akarom megint ugyan azt. Megint szétválasztana minket a média. Meg a rajongók… - Harry szemében látszódott a fájdalom és az aggodalom.
- Harry, tudom  ,hogy nem csak barátként tekintettél Taylorra. Ismerlek. Ismerem tekinteteid jelentését, mozdulataid, cselekedeteid miértjét. Tudom, hogy tetszett neked.

-Sokat gondolkoztam abban az időben kettőnkről..- vettem egy nagy levegőt, és remegő hanggal folytattam. – Vele jobban összeillettél. Most őszintén. A média jó szemmel nézné, hogy egy ilyen – mutattam magamon végig. – lánnyal mutatkozz. Egy senkivel? – Harryn nem mutatkozott semmi érzelem. Zöld szeme nem árult el semmit számomra. – A fenébe is, nem érted? Nem akarom, hogy a karriered vesszen kárba miattam!-ordítottam. Könnyes szemmel megfordultam és felsiettem a lépcsőn. Nem jött utánam. Ott ált egy helyben. Nem mozdult.

Kisírt szemekkel ébredtem. Megsemmisült reményekkel kaptam fel a telefonom az éjjeliszekrényről. Semmi. Senki nem keresett, senki nem írt. Újra egyedül éreztem magam.

Félve léptem ki az ajtón, majd elindultam a kis kávézóba, ahol dolgozom. Rutinszerűen kaptam fel munkakötényem, és egyéb kiegészítőt amit ránk aggasztanak nap mint nap.
-Victoria, a fiú a hatosnál téged hív. – szólt Fiona mosolyogva. Adam  meglátogat a munkahelyemen? Milyen aranyos. Mosolyogva mentem fel az emeletre kiszolgálni Adet.

Elejtettem a tálcát.
-Mi a fenét keresel itt?– sziszegtem felé, miközben felszedtem a földről az eszközökeimet.
-Mindjárt jönnek a fiúk is. – vigyorgott.
Elsápadtam.
-Te hülye…. – nem folytattam tovább a mondatot. Emlékem fájva nyilallt belém. Niall. Az a fiú aki viszonzatlanul szeretett engem. Aki megcsókolt annak ellenére ,hogy Harryvel voltam.
Harry tekintete morcos lett.
- Már nagyon várják ,hogy ismét lássanak. – gödröcskéi iszonyat édesen mutattak kacér mosolya mellett. Én pedig.. Valljuk be. Nem igazán illettem az imidzséhez. Szalmaszál lábak, koszos Converse, egy régi ing és hanyagul feltűzött haj.. Nem értem mit lát bennem ez az idióta.


- Vic? – ismerős arcok jelentek meg a kis kávézó előterében. A fiúk meglepődve néztek végig rajtam.
-Nagyon őő. Megváltoztál. – mosolyt erőltetett Liam az arcára.
Nem mondtam nekik semmit, csupán , hogy Harry fent van. Egyedül Niall arcán akadt meg a szemem , aki csalódott pillantásokat vetett felém. Végigmérte vállam, a nyakam kiszívott területein időzött el szeme, majd csontos testemet vizslatva. Végül elkapta a szemét,és mintha sokkos állapotban lenne rögtön leült Harry mellé.


Aznap egy szót nem váltottam senkivel  , csak tettem a dolgomat, mint egy átlagos munkanapon. Egyedül Fiona volt bezsongva, hogy ilyen vendégeink vannak. Na és Niall. Aki nem beszélgetett, csupán engem nézett. Tekintetével falta mozdulatsoraim minden egyes pillanatát. Feszengve éreztem magam. A tudat,hogy Niall nem veszi le rólam a szemét megőrjített.


-Zárunk. – mondtam unottan, és mindenki rám figyelt.
-Gyere velünk! – bátorított Lou, én csak enyhe mosollyal megráztam a fejem.
- Bocs fiúk Vic ma nálam alszik.-mondta Harry , nekem pedig elkerekedtek a szemeim.
Még mit nem.
-Erről szó sem volt. – köszörültem a torkom, Harry pedig rosszalló pillantást vetett felém.
A fiúk Niall és Harry kivételével vad nevetésben törtek ki. Örülök , hogy jót szórakoztak a problémáimon.
A telefonom megcsörrent, Adam hívott, hogy mindjárt jön értem.
Harry mindvégig hallotta, és tudta ,hogy kivel beszélek. Összeráncolt szemöldökkel ült tovább, és az asztal középpontját bámulta.

-Szia édes! – Köszöntött puszival a nyakamra Adam. A fiúk szeme elkerekedett.

2.rész Találkozás

-Mi a fene történt veled?- megfogta csontos vállam és enyhén megrángatott , hogy reagáljak és felnézzek rá. – Victoria! Nézz a szemembe? Nem hallod? Mit műveltél?- Felnéztem de nem a szemébe , kerestem egy biztos pontot amit tudok nézni , de a szemkontaktust nem akartam tartani. Könnyeim automatikusan beindultak és hullottak lefelé.


-Menj el ,Harry, kérlek. – suttogtam alig hallhatóan. Megrázta a fejét.
-Ebben az állapotban nem hagyhatlak egyedül. Megvár..
-Nem Harry. El kell menned.- vágtam közbe mondanivalójába , és erőt vettem magamon, már nem suttogtam. Szinte kiabáltam , fenyegetésnek szántam szavaim , de nem hátrált meg.
-Nem. – egyszerű válasza visszhangzott fejemben. Szemöldökét összeráncolva törölgette le könnyeimet a kezével. Arccsontomtól elindulva a kiálló kulcscsontomig. – Megváltoztál. – mondta , még mindig feszes , és ideges hangnemben.
-Harry,kérlek.. – Kezdtem bele tiltakozásomba ismét. – Jó így nekem.- Nyögtem ki hazugságom.
-Egyedül is mennek a dolgok… Nem kell ,hogy vigyázzanak rám… - Pillanatig vacillált , aztán ellökött magától, sarkon fordult és kiment. Az ajtót súroló csengő szólalt meg amikor becsukódott mögötte az üveg. Láttam ideges lépteit , majd egyre messzebbre és messzebbre jutott.


 Lábaim összecsuklottak alattam. Kezem az arcomba temettem és bőgtem. Bőgtem a műszakom végéig a raktárban, Fiona , a munkatársam nem engedte, hogy így dolgozzak.
Miért kellett találkoznunk? Miért akart rögtön a szárnyai alá venni? Hiszen ott a fényűző élete.. Biztosan kihevert már egy ilyen semleges lányt, mint engem.


*Bzzzz-bzzzz-bzzzzz. *
Felkaptam fejem , és könnyes szemmel , alig látva kerestem telefonom a szekrényemben.
Ismeretlen szám.
-H-halo?
-Mikor végzel?- Szívem nagyot dobbant , ugyanakkor csalódottságot éreztem. Azt hittem Harry hív.
-9-kor. – Válaszoltam elcsukló hanggal.
-Baj van , édes?
-Nem, nincs, várlak. – válaszoltam , nevetést erőltetve. Telefonom kiesett a kezemből.Miért élek hazugságban? Miért hazudok mindenkinek? Miért nem ugrottam egyből Harry nyakába amikor megláttam? Hiszen csak rá várok. Csak miatta szenvedek.


Adam volt az , a „csak a szexre kellesz” barátom. Nyáron találkoztunk először egy pub-ban ahol eléggé összemelegedtünk. Jártunk egy ideig, de rájöttünk nem megy,így csak azt a dolgot nyomjuk együtt. Legalább ennyi örömöm legyen.

Műszak végén Adam a kocsija mellett várta , hogy kilépjek a kávézóból. Biccentett felém , majd odamentem és megcsókolt. Hevesebben csinálta mint valaha. Megfordított és nekinyomott a kocsijának, éppen kezével indult volna felfedezni , de leállítottam.Lebiggyesztette száját és beült a kocsiba. Mikor megkerültem a kocsiját , láttam parkolni egy nagy , fekete autót. Sosem láttam még itt erre, gondolom valami új szomszéd.
Beszálltam , és elindultunk. Egész úton azt hallgattam , hogy melyik csapat nyert kupát  ,meg ilyesmi.


-Már nagyon kívántalak , baby. – nyögött fel Adam, mikor az imént becsukott ajtónak nekinyomott , és húzta le a pólóm, majd végigsimított kis mellkasomon , hogy kinyissa melltartómat.

Nem gondoltam , volna, hogy egy fiú egyáltalán képes hozzányúlni egy hozzám hasonló lányhoz. Csak csontjaim vannak, semmi másom nem maradt. De véletlenül sem azért kezdtem nem enni, mert dagadtnak láttam magam.. Nem , egyszerűen ha Harry nincs, semmi nincs. Megvontam magamtól minden emberit. Napokig ültem a szobámban gondolkodva, és sírtam és sírtam, mert nem volt értelme az életemnek.

Kopogtak az ajtómon mikor éppen végeztünk dolgunkkal.
-Ki ez a fiú? – rontott be Harry a sötét lakásomba.
-Harry…- Nézett vissza idegesen ,  s mikor rám nézett kicsit meglágyult tekintete.- Zuhanyzik.. de , ne, ne értsd félre. Ő csak amolyan , barátféle… - magyarázkodtam el-elcsukló hangommal.Harry szemöldöke ismét összeszaladt.
-Barát , mi? – nevetett fel mélyen. – Vic , Te csak az enyém lehetsz. Kap 5 percet , hogy elküld a fenébe. Aztán még egyszer nem akarom látni, megértetted? – emelte fel a hangját , engem pedig kirázott a hideg.
-Nem vagyok gyerek , akinek parancsolgatni kell. Azt engedek be akit akarok Harry.- próbáltam visszavágni , de nem ment. Nem vette komolyan mondanivalómat.
- 5 perc. 5 perc Vic. – ismételgette , én pedig elindultam a fürdő felé.


-Adam.. – könnyek folytak le az arcomon. – Most el kell menned…
-Mi van , baby? – Adam túl hangos volt. Hallottam , hogy valami zörgött az előszobában. Harry rúghatott meg valamit. – Nem is nyomunk még egyet? – szemeimet lehunytam, vártam a reakciót. Haz kevésbé óvatos lépései közeledtek.
- Nem hallottad mit mondott? – ordított- Menj el a , francba! – kibuggyantak szempilláim alól a könnyek. Kezemet Harry mellkasára raktam , abban az esetben , hogyha Adam kinyitja az ajtót , tudjam Hazt egy kicsit visszatartani. Kinyílt a fürdőszobaajtó , s találkoztam két ideges szempárral.
-Te meg ki a fene vagy? – nézett végig Harryn.
-Menj  innen , ha jót akarsz. – fenyegetőzött, és én éreztem ,hogy bele kell szóljak.
-Adam, kérlek menj el.- Suttogtam és meggyőző pillantásokat vetettem felé.- Megleszek. – halvány mosolyt erőltettem a számra. Adam nem akart balhét , és én sem, Harry viszont túlságosan dühös volt.


Az ajtó becsukódott, ketten maradtunk. Lassan fordultam meg , hogy szemben álljak vele, félő pillantásokat vetettem tekintetére , hogy kitaláljam , mire gondol.
-Mit akarsz? – suttogtam , alig hallhatóan.
- Visszakapni.
- Miért? Taylor Swift annyira unalmas volt?- nevettem fel cinikusan. Direkt addig húztam Harryt amíg idegesebb nem lett.- Nem akarom, hogy a védelmed alatt legyek. Tudok vigyázni magamra.
Mintha nem is szólaltam volna meg szimplán leült a kanapéra és tovább nézett.
-A barátod ennyire jól csinál valamit ,’Baby’? – vette a lapot , ő is továbbhúzta a húrt.Gúnyt véltem felfedezni szavaiban.
-Menj ,Harry.
-Nem.
Felállt , erőteljesen megfogta a felsőkarom és kivitt a kocsijához.
-H-hová megyünk?

1.rész Visszatérés

1 év múlva...

Csodás reggelemet, meglepetésekkel telt est ölte meg. Reggel a nap melegére keltem. Gyönyörű tavaszi nap volt, szomorúan néztem a mellettem lévő üres fekhelyet, amit megvilágított a nap. Nem igazán gondoltam volna, 1 évvel ezelőtt, hogy Ő, akiről azt hittem ,hogy az igazi , már nem lehet velem.

 Összeszorult a gyomrom a gondolattól, mikor a tükörben vizslattam a nyakam alatt kiálló csontjaimat. A gondolataim sokszor terelődnek Harryre. De Ő már a múlt.. Azt hiszem. Az utóbbi időben mindig visszautasítottam, s talán épp ez az oka amiért már nem keres. Feladta. Nem kellek már neki. Kövér könnycsepp gurult le a nyakamon. Fájó emlékek törtek fel bennem. Az együtt töltött napok, éjszakák, a közös tervezgetéseink, a veszekedések mind-mind a múlté. Ennyi, ennyi volt. Bánattal telve vetettem le magamról a köntöst. Végignéztem magamon, és csak még jobban előtörtek a könnyeim. Egy 19 éves anorexiás lány állt szemben velem. Meg akar felelni, de nincs kinek. Egyedül él egy nagyvárosban.Egyedül.Nincs vele senki, senki nem tudja vigasztalni, pedig oly sok csalódás áldozata lett.

Megsimítottam kiálló medencecsontom, majd a fehérneműmért nyúltam, aztán egy olyan hang ütötte meg a fülemet , amit már rég nem hallottam.A telefonom megcsörrent. Hirtelen felgyorsult szívem vadul kezdett kalimpálni , de hiába. Nem az akire gondoltam.Csak a főnököm, akinél mostanában kezdtem el dolgozni, mint pincérnő. A havi munkabérről, és a bejárási időpontokról beszélt fontoskodva. Meg se kérdezte mi van velem , csak ledarálta mondanivalóját és letette. Senkit nem érdeklek. Senkit nem érdekel az a nyomor ami bennem van már hónapok óta. Azt hittem mindenem meg van , azt hittem szerencsés vagyok. Az internetre sem járok már fel semmilyen célból. Hiszen ha bármi féle közösségi lapot nyitok , máris jönnek a rajongók , hogy Ők megmondták. Persze, de igazából mit? Hiszen Én voltam az , aki kimondta, vége. Semmit nem tudnak a kapcsolatunkról. Semmit nem tudnak igazából az öt fiúról. Nagyon kevés embernek adatik az , hogy megismerje őket. 

Kiléptem a lakásomból. Lesétáltam a lépcsőn, megcsapott a tavaszi virágok illata. Lépteimet sietősre vettem , és a kávézó irányát vettem célba , ahol dolgozom. Tavasz. Tavasszal a gyerekek önfeledten játszanak, a szerelmesek boldogan, egymást karolva járkálnak. Tökéletes. Még egy tökéletes hónap , mikor sóvároghatok én is boldogságért. Őszintén irigylem ezeket az embereket, akik még abba sem gondoltak bele , milyen lehetne az életük ,  mondjuk olyan, mint az enyém. 

Kisebbfajta gyerkőcök félve mutogatnak rám , mint csontvázra , a nagyobbak kinevetnek a betegségem miatt, és vannak azok , akik a mai napig nem felejtenek. A rajongók akik néha utcákon át követnek , hogy csúnya dolgokat vágjanak a fejemhez. Mivel érdemeltem ki? Sokat gondolkoztam már ennek a kérdésnek a válaszán.. Nem követtem el , olyan sorsfordítóan nagy hibát/hibákat, de valakinek ezt a sorsot is kapnia kell.

Remek. Egy újabb unalmas munkanap , ahol felvehetem az álmosolyom, és mutogathatom mindenféle idegennek. Éppen számolgattam az eddig bejövő fontokat amikor bejött egy magas, fiatal fiú. Felismertem. Persze , hogy felismertem. Idétlen baseball sapkám alá bújva számolgattam és reméltem , munkatársam kiszolgálja Harryt.

-Hello. Szeretnék egy... - Szemébe néztem, újra láthattam azokat a szép zöld szemeket, amik újra erővel tápláltak. Kezéből kiesett a szemüvege és a pénztárcája, és újra kereste a szemkontaktust de nem találta, lesütöttem a szemem.- V-Victoria???- Felismert.