9.rész

Yay!!! Több mint 1 év kihagyás után újra itt!!:D Persze sokat változtam, lehet életszerűbbek és reálisabbak lesznek az írásaim, őszintén nem tudom. 1 és fél év sok idő. Rengeteg dolog történt velem ami nagyban be fog folyásolni. Na de akkor folytassuk ahol abbahagytuk!




Felnéztem, hogy lássam Harry arcát. Egy szót sem tudtam kimondani, jobban mondva kipréselni a hangszálaimon. Szemeimben újra összegyűltek a könnyek.
Harry nem kérdezett semmit. Tudta... tudta, hogy most nem szabad semmit sem kérdeznie. Óvatosan hátrafeküdt és magához húzott. Jól esett, hogy hozzá tudtam bújni. Éreztem azt, hogy ő támogat, velem van bármi történjék is. Hozzásimultam meleg testéhez és ő átkarolt hosszú karjaival.
Pontosan nem tudom meddig, de mikor felébredtem kint már sötét volt. Nem mozdult sem ő sem én.
Pedig tudtam, hogy ezer és ezer dolga lett volna. De nem. Itt maradt velem. Velem. Csak azért, hogy szótlanul fekhessen mellettem. Mondjuk ez több volt annál.


Kb. fél tizenegy lehetett amikor először megszólaltam.
- Meghaltak.- nyögtem ki ezt a súlyos szót. A hátán feküdt de most felült, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni. - A.. szüleim Harry..Harry. - Kezemmel a mellkasába kapaszkodtam és újra előtört a sírás.
- Vic.. - Ő sem fogta fel. Mint ahogy én sem. - Vic. - Mosolyra próbálta húzni a száját mintha vicceltem volna. Egy puszit nyomott a homlokomra. Ilyen helyzetben én sem tudnám rögtön, hogy mit csináljak, mit reagáljak.
A sírásom újra elcsitult és próbáltam végiggondolni ezt az egészet.
- Harry haza kell mennem.. - kezdtem bele.
- Tudom. - mormogta. - Elkísérlek.
- De, - kezdtem bele. Szemeibe néztem és láttam , hogy szemei rám mosolyogtak.
- Lemondok akármit. Nem érdekel. A dolog ennek a része lezárva. Lefoglalom a jegyeket...

Az este nem telt túlzottan gyorsan. Filmeket néztünk egészen hajnalig. Az összes film arról szólt, hogy mielőtt elkezdődött a film a története felhőtlen volt, aztán egy bonyodalom elrontott mindent és a végén megoldódik minden és újra boldog mindenki. Azt hiszem az élet nem ilyen, sőt.
- Álmos vagyok. - ásítottam a levegőbe és megöleltem Harry lábszárait. Felállt kezébe vett és elvitt a hálószobába. A többire nem emlékszem mert még a kezében elaludtam.


Egyedül ébredtem.
A nyomor és egyedüllét ismételten fogságába ejtett. Csöndben hallgatóztam van-e valaki a lakásban. A zuhanyzóból énekhang szűrődött ki. Jól felismerhető volt a dallam. Az egyik új daluk. Felkeltem elvánszorogtam a szekrényig és megnéztem mennyi az idő. Félúton hasított belém a ronda valóság; mi történt tegnap. Könnycseppek gurultak végig arcomon.
Victoria, most nem sírhatsz , sőt semmikor nem sírhatsz. A sírás nem old meg semmit. Erősnek kell maradnom, vagy legalábbis látszanom...
Harry kijött a zuhany alól, meg sem nézte felkeltem-e már. Egy fehér ck alsónadrágban ment végig a lakáson a konyába. Eddig észre sem vettem miféle ínycsiklandozó illatok terjengtek a lakásban. Omlettet csinált. A kedvencem. Halvány mosoly ült ki az arcomra.
Gyorsan felhúztam magamra egy kinyúlt és elhasználódott pulcsit majd kimentem a konyhába.
- Oh, jó reggelt! - húzott magához Harry. Ölelésének melege átjárta egész testemet, lelkemet. Visszabiccentettem neki egy jó reggeltet  aztán felültem a konyhapultra.
- Omlettet készítettem, kérsz? - megráztam a fejem; nem. Szájon csókolt aztán elmosolyodott - Enned kell. - suttogta. Vállat vonva tovább bámultam a semmibe.

?

Újraolvastam a fikciót és arra gondoltam folytathatnám, de egy újon is gondolkodom ami kicsit eltérőbb lenne. Nem tudom kit érdekelne és kit nem?! Tudom , hogy nem sokan olvasnak/olvastak de azért örülnék egy két kommentnek, hogy most hogyan tovább. :) 

8.rész

Hallottam, hogy Harry kikel az ágyamból és elénk vonszolja magát. Jól tudta leplezni idegességét, még csak a jele sem volt látható. Szerencse, hogy Ben nem ismeri ennyire, mint én Őt. Útközben felvette pólóját, azt hiszem direkt Ben előtt. Persze, hogy direkt. Jól érezhető volt, hogy vibrált a levegő a két srác között. Jobban kívántam volna magam egy csendes szigetre az óceán mellett egyedül, mint most ide. Idegesen sóhajtottam egyet, megvártam, hogyan reagál Harry.
- Mit akarsz? – hányta felé szavait. Én pedig kicsit megérintettem Harry vállát, hogy figyelmeztessem vegyen vissza, de nem érdekelte. Rám sem nézett , tartotta a kontaktust Bennel, aki jól állta Harry félelmetes arckifejezését. Láttam, hogy hezitál a válaszadása miatt, de a másik srác sem vett vissza. De akkor olyat mondott, amitől én is eltántorodtam.
- Victroriat. – mondta ki nemes egyszerűséggel, én pedig elfelejtettem levegőt venni.
- Mi-i? – kérdeztem magamtól halkan, aztán felnéztem Harryre.
- Takarodj. – egy hangnemben válaszolt, veszélykeltően. – Vagy én doblak ki, és soha a büdös életbe nem jössz vissza.
- Harry! – próbáltam elé férkőzni.
- Még őt véded? – gúnyosan nevetett. – Jó, akkor jó szórakozást. – kapta fel a vizet, és elment. El. Fogalmam sincs, hogy hova.
Sírva rohantam le a lépcsőn, de már csak a hátsó piros lámpákat láttam a kocsijából. Hirtelen egy kezet észleltem a jobb vállamon. Egy lendülettel hátrafordultam, és lecsúszott rólam Ben keze.
- Hagyj. – suttogtam sírva.
- Ne. – fogta meg kezemet és finoman visszarántott.
- Kellett nekem odamennem hozzád. – ordítottam és az idegességtől is görcsölni kezdett a fejem.
- Kellett nekem beléd szeretni. – mosolygott lágyan és a szemembe nézett.
Egy mozdulattal hátrafordultam és határozott léptekkel felsiettem a lépcsőfokokon.
- Van pofád romantikázni? Amikor elszúrtál mindent? – Ordítottam Bennel. Meg sem vártam amíg válaszol, magamra csaptam az ajtót és lecsúsztam az ajtófélfának dőlve. Térdemet átkarolva sírtam hajnalig, aztán akkor eszembe jutott egy emberibb megoldás. Megpróbálom kitalálni hol lehet Harry. Hívtam a telefonján , és addig csörgettem amíg a nő monoton hanggal visszamondta Harry számát. És azt, hogy próbáljam újra később. Persze tudtam, hogy Harry észrevette, hogy hívom, de jelenleg utálhat. Aztán nagy bátran elindultam, sétálva, a hideg, veszélyes és kihagyatott utcáknak halkan sírva. Néhány kisebb utcákban kóbor állatok ijesztgettek. Megérkeztem. Lassan, rendszertelen léptekkel mentem fel, és becsöngettem. Semmi, semmi válasz. Még egyszer megpróbáltam a mobilján és akkor sem. Egyszerűen nem akart kommunikációba lépni egy ekkora köcsöggel, mint én. Nem, hogy a barátomat védtem volna, még azt, aki el akar venni tőle. Sírva kerestem ki azt az embert a névjegyzéklistából, aki azt hiszem, megszán.
- Hallo? – hallottam érdes, hangját. Gondolkodás nélkül is felismertem, hogy most kelt fel.
- Ni-i-all. – sírtam a telefonba.
- Vic? Mi történt? Hol vagy most? – Élénkült fel, és azt hiszem már öltözni indult.
- H-harry-y há-zánál.
- Hol van Harry? – kérdezgetett idegesen.
- Nem…. Nem tudom.- nyögtem ki erre letette. Szomorúan dőltem neki egy hideg falnak és elgondolkodtam, mi miért történik így. Egyszer jó, máskor rossz. Azt hiszem az én életemben többször mutatott a rossz felé a mérleg. Végre megint minden jól alakul. Azt hiszem nem én vagyok a legszerencsésebb.


Leparkolt egy autó a háztömb mellett. Gyorsan bementem a sötét sarokba. Nem akartam, hogy valaki meglásson, hogy itt vagyok. Persze, titkon reméltem, hogy Harry az. Az illető gyorsan felsuhant a legfölső emeletre, ahol én bújtam.
- Vic? – bátortalanul kérdezte a sötétségtől. Szó nélkül beleborultam a nyakába, és éreztem bőre melegét. – Mi történt? – kérdezte idegesen.Elmeséltem Niallnek minden gondom, bajom, aztán pedig elvitt magához.
- Köszönöm. – suttogtam halkan az ágy szélén egy takaróba beburkolózva. Megsimította hajam és egy puszit nyomott a fejemre. Nem furcsálltam, hiszen mindent megbeszéltem vele a múlttal kapcsolatban.
- A lényeg, hogy nem esett semmi bajod. – egy kicsit elmosolyodott és leült mellém. – Nem tudod hova ment Harry?
- Nem.. Próbáltam hívni, de nem veszi fel. – könnycseppek tűntek fel a szemeim sarkában. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, gyorsan felkaptam, hátha… De nem… Hezitáltam, hogy felvegyem-e vagy se, végül megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez raktam.
- Bocsáss meg… Én nem… - felvont szemöldökkel hallgatóztam.
- Felejts… el. Ben, nem szeretnélek látni többé. – összeszorított szemekkel folytattam. – Hiányozni fogsz. – és letettem a telefont. Meleg kezet éreztem a hátamon.
- Ne sírj. – nekidőltem Niall hátának, és úgy vígsztalt.





Reggel nyolckor Niall telefoncsörgésére ébredtem. Komótosan felkelt, beletúrt a hajába és a mobiljáért nyúlt. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Tudtam, tudtam, hogy ki hívja.
- Igen? – rekedten szólt bele a készülékbe.
- Nem tudod, hol van Vic? Sehol nem találom. Attól félek elment azzal a köcsöggel. – Niall elmosolygott.
- És te hol voltál az éjszaka? – próbált célozni, de Harry figyelmen kívül hagyta ezt.
- Tudod hol van? Niall ne szórakozz. Mondd már! – ideges volt.
- Cserbenhagytad. Szüksége volt rád. Amikor neked van szükséged rá rohanjon, ne hogy egyedül legyél? – sokkolódtam. Teljesen igaza volt. Én biztos nem tudtam volna ellenállni már rég odafutottam volna hozzá és nem engedtem volna el tőle. – Harry, ez így nem fog menni. Gondolkozz már? – nem válaszolt. Niall lerakta a telefont és enyhén mosolyogva leült mellém.
- Biztonságban leszel itt. Pár napig nem ajánlatos, hogy visszamenj, jobb a békesség. Mellkasába borultam, így fejeztem ki hálámat.





- Halló? – furcsa arckifejezéssel vettem fel a telefonom. Ismeretlen szám hívott.
- Sajnálattal közöljük, hogy… - és innen ki esett minden. Lerogytam a földre, és éreztem , hogy körülöttem  szétesik minden. Nem lehet igaz. Soha nem gondtoltam volna, hogy ez velem is meg fog történni. Hirtelen felindulásból már indultam is a lakásomhoz. Futottam, rohantam ahogy csak tudtam. Ahogy bekanyarodtam az utcába megláttam a fekete range rovert. Egy pillanatig haboztam, aztán, eszembe jutott miért indultam el. Határozott lépekkel indultam fel.
- Victoria! – hallottam mély, érdes hangját. Futott utánam. Megálltam, és megvártam, amíg beér.
Hátulról átölelt és én mélyen beszívtam férfias illatát.
- Engedj. – nem engedtem a csábításnak. Nem engedte el a derekamat, még erősebben fogott. – Eressz el!! – ordítottam.
- Sajnálom… Én nem akartalak megbántani. – éreztem a sajnálatot a hangjában. Szembefordultam vele és mélyen a szemébe néztem. – Őszintén, szívből sajnálom.
- Haza kell mennem. – sírtam. Értetlenül nézett, hiszen itthon vagyok, aztán leesett neki. Elkerekedett szemmel nézett. – Haza, Magyarországra. – kibuktam. Összerogytam a lábánál, és zokogásban törtem ki.
- Mi történt? Hallod? – aggódva leguggolt mellém, és keze közé fogott. Felemelt és felvitt a lakáshoz.
Szótlanul tette a dolgát. A konyhában szendvicseket csinált, és pedig a hálószobában összekuporodva sírdogáltam az ágy sarkában. Letette mellém a szendvicseket és leült mellém. Óvatosan végighúzta hosszú hajamon az ujjait.

7.rész

- Harry, nem értelek. Nem barátkozhatok más emberekkel is?
- Ez a gyerek nem barátkozni akart.. – nevetett gúnyosan. – Ha ennyire akarod a barátságát hívd csak fel, hazamegyek. Had élvezzétek egymás társaságát. – sértegetett.
- Tudod, hogy soha nem csalnálak meg. Szeretlek Harry, ezt Te is tudod.
- Ja. Tudom. – fordult meg és beviharzott a fürdőbe.
Megsemmisülve néztem, ahogy elmegy. Tartásához mérve szinte láttam tekintetét, elégedett volt. Kellőképpen eltántorított arról, hogy Bennel vagy esetleg mással is találkozgassak. Csak engem nem fog manipulálni. Nem az apám, hogy megmondja kivel igen és kivel nem beszélhetek. Ugyan már. Semmi bajom nem lesz.





- Nem értelek Harry. Miért kell folyamatosan vigyáznod rám? Tudok magamra is.. – ültem le a lehajtott WC ülőkére.
- Ajjhh ne kezdd már megint, légy szíves. – sóhajtott egyet és gyorsan lekapta magáról a pólót. Fürdéshez készülődött. Izmos gerincén lágyan sütött végig a nap.  Kedvem lett volna végigsimítani rajta, de túlságosan haragudtam rá.
- Látom, tetszem. – Kacsintott majd büszke mosolyra húzta száját.
-  Na ja, kimentem. – forgattam meg a szemem , és álltam fel az ülőhelyemről.
Két erős tenyér ragadta meg derekamat és visszahúzott a testéhez. Fenekem ágyékához simult. Meleg leheletét éreztem nyakamon, mitől automatikusan libabőrös lett a felsőtetem. Mutató és középsőujját végigsimította az imént lett érdes felületen. Az érzéstől automatikusan felnyögtem.
- Annyira hiányoztál már. – suttogta alig hallhatóan a fülembe. Kezei ismét levándoroltak a derekamra és enyhén belém markolt. Felemelt és ráültetett a pultra. Fejét beletúrta mellkasomba én pedig óvatosan belemarkoltam göndör fürtjeibe.
- Most nem szabad. – csitítottam le, akármennyire is akartam volna őt. – Menned kell. És nekem is.
Könyörgő tekintettel nézett fel szemeimbe. Ujjait rákulcsolta az én ujjaimra és a körmeimet kezdte simogatni ujjbegyeivel.
- Ne haragudj. Én is szeretlek. – apró mosolyra húztam a szám. – Nem lehetek én sem önző. Mit bánom menj akárhova ezzel a majommal, de ha akármit csinál veled… - ujjaim ráhelyeztem ajkaira, nem akartam, hogy folytassa a mondatot.
- Köszönöm. – néztem zöld szemeibe hálásan. Kisimította a hajtincseket az arcomból és egy puszit nyomott az orcámra. – Mennünk kell. – suttogtam fülébe, éreztem, hogy kirázza a hideg. Belelihegett a nyakamba.
-  Ezt folytatnunk kell. – rekedtesen beszélt, megköszörülte torkát , és csókot váltottunk.





- Szia! – Ben mosolya fülig ért.  Válaszként viszonoztam kedvességét. – A szokásost. – utasított. – És mi van a barátoddal? – hangszíne nem volt olyan határozott, mint az előbb. Lassan megfordítottam fejem és belenéztem szemeibe. Kerülte a kontaktust, inkább elnézett az ajtó felé, kettő pasi épp akkor állított be.
-Vic! – rögtön felismertem Liam barátságos hangját. – Hogy vagy? – mosolyodott el, és leült egy bárszékre. – Jaa. – nézett a számomra ismeretlen fiú felé. – Ő itt Andy. – nyújtotta felém  kezét a srác, hogy kezet foghassunk. Andy elképesztően jóképű volt. Mosolyogva nézett végig rajtam.
- Szóval te vagy Harry barátnője. – barátságos volt.
- Viszont sietünk. – tette hozzá Liam , és már rendeltek is.




 Észre sem vettem a fiúk miatt Bent. Látszólag ezt ő sem vette jó néven, rögtön meg is jegyezte miután a srácok már rohantak is.
- Kösz, hogy figyelsz rám , Victoria. – mosolygott gúnyosan.
- Jól van már. Ki kell szolgálnom a vevőket. – csipkelődtem és a kezem játékosan nekiütöttem arcának. Keze automatikusan érintette meg ujjaimat, és rákulcsolódtak. Kikerekedett szemmel néztem végig kezeinken. Elképesztő gyorsasággal váltunk szét mintha semmi nem történt volna.
Füleimben éreztem a lüktető vért, kerültem Ben tekintetét. Bár éreztem magamon, égetett a nézése.
Talán igaz, amit Harry mond.



Harry szemszöge




Lassan sétáltam végig a sötét utcákon. Figyelmem a zsebemben lapuló telefonomra terjedt. Gyorsan kaptam fel fülemhez, amint megláttam a hívó személy nevét.
- Mondd.
- Ott van, ott ül bent. – szemöldököm összeráncoltam, veszélyes tekintetet öltve haladtam tovább.
-  Még valami?
- Andy azt üzeni, hogy igazi főnyeremény. – fejemet ráztam.
- Köszönöm, Liam. Andy, Victoria nem egy trófea. Ő egy nő, és az enyém.





Gyors kanyar után bementem abba a kis utcába ahol a kávézó van. A kirakatok fénye megvilágította a sötétben rejlő alakokat. Nagy forgalom volt a kis helyen. De nem nagyon  izgattak, kivéve egy. Akinek el kell tűnnie.
Ahogy beléptem a kis ajtón a szemek mind rám szegeződtek, és hallani lehetett néhány „ Az ott Harry” suttogást. Próbáltam figyelmen kívül hagyni az embereket, egyenesen mentem tovább a pulthoz. Ben nem volt ott. Csak Vic serénykedett a mosogatással.
- Téged kérnélek. – mondtam mosolyogva. Felismerte a hangom, lassan és óvatosan fordult meg tengelye körül, pillanatok alatt áthajolt a pulton,hogy megcsókoljon. 
- Eljön mindennek az ideje. – halkan beszélt, csak az igazán közel ülők hallották valójában, hogy mit is mondott.
Figyelmesen simítottam végig álla élén, és néztem, hogy lesz az érintésemtől libabőrös.
- Dolgoznom kell. – világosított fel.
- Megvárlak. – vetettem le magamról a fekete kabátomat. Édesen mosolygott vissza rám, aztán eltűnt a kávégép mögött.



Vic szemszöge




- Itt voltak Liamék. – közöltem az információt.
- Igen? És hogy-hogy? – kérdezett vissza unottan.
- Csak kávéért.
- Nem is mondta. – mondta félig rám, félig pedig a telefonját figyelve.
Mivel úgy láttam el volt foglalva nem zavartam, a műszak végéig nem is beszéltünk. Mosogatás közben őt figyeltem. Ha egy szóba bele tudom fogalmazni, hogy milyen is Ő, a ’tökéletes’ szó lenne a megfelelő, azt hiszem.




- Végre. – döntött végig az ágyon, majd felém hajolt. Apró csókokat nyomott porcikáimra, én pedig halk nyögésekkel díjaztam cselekvését.



Ben szemszöge





Nem tudom kiverni a fejemből a ma történteket. Vic érintését, és én hülye meg megfogtam a kezét.
Ma még ráadásul nem is hívott. Ezt rohadtul elrontottam. Fel kell hívnom, és bocsánatot kérnem.
Felkaptam az ágyról a telefonom, és megkerestem a névjegyzékben Victoria számát. Kínosan hallgattam a kicsengést. Ami most hosszabb ideig tartott, mint általában.
-Igen? – habozott.
- Rosszkor hívtalak?
- Óóó. Sziaa. Neem. – persze, hogy igen. Ezt végleg elcsesztem. Hirtelen belerúgtam a falba. A fájdalomtól felszisszentem. A távolból hallottam Harry hangját. Valamit suttogott, aztán Victoria nevetett egyet. A szívem szakadt meg. Nekem kell most ott lennem.
- Várj egy kicsit. – mondtam , aztán rögtön letettem a mobilt.





Gyorsan felvettem a kardigánom és kifutottam az utcára. Nem gondolkoztam, csak ösztönösen viselkedtem. Nem gondoltam arra, hogy ezzel talán fatális hibát követek el, esetleg végleg elvesztem Victoriát, de lehet, hogy mégsem. Ez még jobban arra késztetett, hogy tegyem azt amire most vállalkozom. Teljes erőmből futottam végig az utat a házamtól egészen Vic házáig. Felrohantam a lépcsőkön és idegesen becsöngettem. Majd még egyszer.
- Ben? – nézett furcsán. Csak egy topban és egy francia bugyiban nyitott ajtót. A top jobb pántja le volt szaggatva a válláról.
- Ki volt az? – hallottam Harry hangját a hálóból.
- Én vagyok az, Harry. – léptem előre.

6.rész Meglepetés

Sajnálom, hogy ilyen kevés lett, és kevésszer jelentkezem, de ígérem amint nem kell ennyit tanulnom rögtön hozom a min. 1500 szavas részeket!  sara xx




Ben elsietett , szomorúan pillantottam utána.
Hirtelen megfordult és kiskutyaszemekkel nézett vissza rám.
- Azért a számodat elkérhetem? – túrt bele hullámos, barna hajába.
Elmosolyodtam és halványan bólintottam.
- Nem maradsz? – próbáltam marasztalni.
- Nem fogok zavarni?
Óvatosan megráztam fejem és mutattam az irányt a lakásom felé.



- Kivel beszéltél? – hangja rekedt volt. Lassan hátrafordultam és szemébenéztem.
- Miért? – nevettem fel, próbáltam viccessé tenni a szituációt, ami most egyébként eléggé kínos lett.
- Ja, őő mindegy. – nevetett kínosan, majd elnézett félre mintha semmi nem történt.
Lassan engedtem ki a levegőt a tüdőmből majd továbbindultam. Legalább Ő legyen nekem akire támaszkodom ha Harry nincs itthon.
Ez úgy hangzik mintha kihasználnám.. Pedig nem akarom.. Csak szükségem van valakire. Aki megvéd, és törődik velem.
Ben kíváncsi tekintettel tekintett körül a nappalimban.
- Hát nem olyan nagy, de nekem pont jó. – mosolyodtam el, és ő is viszonozta.




Ben szemszöge



Rám mosolygott ismét azzal a gyönyörű, formás szájával.
- Ki mondta, hogy kicsi? – mosolyogtam vissza, ő pedig eltűnt a konyhában.
Finoman húztam végig ujjaim a fekete márványköves konyhapulton. Az egész légteret belengte édeskés ám nőies illata. Bódítva szippantottam még egyet a finom levegőből.
- Been! Figyelsz? – térített vissza a valóságba Vic. – Jó lesz ez? – mutatott kacagva egy pizzafajtára egy pizzázó szórólapján.
- Ömm. Persze. – összpontosítottam nyakánál kilógó csontjára.  Kézmozdulatai kecsesen mozogtak és kisugárzása drogként hatott rám.
Ben , fejezd be. Próbáltam visszatérítenem magam álmaimból. Biztosan a barátjával beszélt odalent, és olyanra mint én rám se hederítene.
Végigmértem amikor hátat fordított nekem miközben telefonált a pizzáért. Tökéletes volt. Erős vonzalmat éreztem iránta.



Tekintetem leszegeződött a konyhapulton lévő képekre. Egy kép egy kutyáról. Aranyos. Szülőkkel. Aztán megláttam egy képet amitől összezavarodtam. Harry Styles a One Directionból? Felnéztem a képből és gondoltam biztos csak rajongó. Bár elég furcsa kép. Egy ágyban készült, biztosan akkor készülhetett amikor még aludt.
- Mit csinálsz? – nézett rám majd a képre. Finoman kivette a kezemből a képet és ellenőrizte melyiket néztem utoljára. Zavartan mosolygott felém és mondani akart valamit, de én megelőztem.
- Rajongó vagy? – nevettem cinikusan.
- Olyasmi. – nézett félre. –Menjünk vissza. – Állt fel a székről és már a nappaliban is volt.



- Voltál már koncerten?- kérdezősködött tovább.
- Figyu. Ilyen fontos ez a téma? – próbált mentegetőzni. Nevettünk majd leültünk megnézni, hogy éppen mi megy a tv-ben.




Vic szemszöge



-Kopogtattak. – mondta Ben oda sem figyelve. Nagyon lekötötte a film.
Készítettem  a pénzt a pizza kifizetéséhez, és kinyitottam az ajtót.



Két csillogó zöld szempár pislogott fáradtan felém.
- Aludhatok itt? – mondta szinte alva. A meglepetéstől szinte lesokkolódtam , és teljesen elfelejtettem mindent ami körülöttem volt akkor. Megfogtam a kezét már beakartam vezetni , de villámként csapódott belém a gondolat, Ben. Nem szabad meglátniuk egymást. Bent már soha sem láthatnám , Harry meg.. dühös lenne.
Harry lekulcsolta kezét kezeimről és továbbment. Kullogva mentem Haz mögött aki nem is figyelt semmire csak becélozta a hálószobát és csak ment és ment.
- Itt a pizza? – nézett félre Ben és megpillantotta Harryt. Megsemmisülve pillantottam Harryre aztán Benre.
- Ki ez? – nézett felém, és az álmosság egyetlen tünete sem látszott már rajta.
- Ben. – suttogtam – egy barátom.
- Mondd, Vic. Miért kell mindenkivel összebarátkoznod?
- Csak ma találkoztunk először Harry. Ő csak a barátom. – pillantottam mérges szemeibe félénken.
- Barát. – nevetett fel gúnyosan.
- Jegyezd meg haver, Ő az enyém. Meg se próbáld. – azzal besétált a szobámba és magára csapta  az ajtót.




- Szóval.. – kezdtem bele.
- Azt hittem nem zavarok. – húzta össze szemeit. Kedvem lett volna eltűnni most.
- Nem tudtam, hogy jön. Azt hittem holnap…
- Tök mindegy. Felejts el. – megfordult és a kardigánjáért ment.
- Nem akarom. – fogtam meg csuklóját, hogy marasztaljam.



Ben szemszöge


Visszanéztem és könnyes szemét épp most törölte meg. Éreztem kis kezeit a nagy csuklómon. Aggódva simítottam végig ujjaimat arccsontja élén.
- N-ne haragudj. – haboztam. – Szólj ha tényleg egyedül vagy. – pillantott rosszallóan a szobám felé.
-Most mennem kell. –mosolyt erőltettem az ajkaimra. – Szia. –erősen összekulcsoltam az ujjainkat majd elengedtem a kezét.
- Hívlak. – hallottam zavarodott hangját, aztán óvatosan becsukta az ajtót.



Vic szemszöge

Lassan lépkedtem Harry felé. Tudtam, hogy nem aludt, ezért leültem az ágy szélére és megszólítottam.
-Ezt most miért kellett? – förmedtem rá óvatosan.
- Nem láttad, hogy néz rád? Ha nem jövök, biztosan bepróbálkozik. – unottan beszélt és fejét felém sem fordította.
- Nem… Ez nem is igaz.. – próbáltam magamnak magyarázni a dolgokat, de eszem bejutottak azok a képek amikor teljesen zavarba jön. Meg amikor telefonáltam és…
- Higgy, amit akarsz.
- Kint alszom a kanapén. - durcáskodtam.
-  Nem viselkedhetünk úgy, mint egy 50 éves házaspár. Ne hülyíts már. – Egy mozdulattal berántott maga mellé a meleg takaró alá. – Végig rád gondoltam , erre te összeszedsz valami fiút? Nem erre számítottam. – pöccintette meg az orrom hegyét.
- Csak ma találkoztunk. Ne legyél már ilyen féltékeny. – fordultam a másik irányba, de szorosan magához húzott.  – Néha igazán bízatnál bennem.
- Mmh jó. – Mordult egyet és csendben elaludtunk.




- Reggelt. – dörzsölgettem szememet a hirtelen jött fény hatására. – Te főzöl? – néztem csodálkozva Harry felé.
- Ja. – válaszolt holmi egyszerűséggel. – Ja, és jött egy sms-ed verjükátazzalabarátomathogytelefononbeszélünk fiúkától. Válaszoltam is neki. – mosolygott gúnyosan. Kezemet fejemhez kaptam és a telefonomat kerestem.
- Ott van, ne hogy ne tudjál vele beszélni. Katasztrófa. – mutatott trehányan a telefonom felé.
Félve olvastam a sorokat.



Reggelt:) Hívj ha oké a helyzet! xx Ben


Megsemmisülve olvastam a választ majd Harryre néztem.



Ben szemszöge.



Hangosan csengett a telefonom, jelezve, hogy sms-m jött. Mosollyal a számot oldottam fel telefonom, hogy elolvassam Vic válaszát. A mosolyom a számra fagyott.

5.rész Búcsú és találkozás

Ajkaim „o” alakot formáztak , és szemöldökeim kétségbeesett pozíciót vettek fel. Végül megráztam a fejem. Nem mondhatja meg ,hogy kivel találkozhatok és kivel nem. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-Adam!
- Vic… Az apámhoz kell költöznöm. – Tudtam, hogy hol lakik Adam apja. Ausztráliában. A szemeim sarkában összegyűltek a könnyek, hebegve válaszoltam.
- Mi-miért? Adam , ne-nem teheted…
- Kaptam egy elég jó melót kint, nagy a kereset meg ilyenek. Veled minden oké lesz? – Tudtam ,hogy erőlteti az erős férfi szerepét.., tudtam, hogy belülről sír. Nem akar elmenni. Ismerem őt egy ideje. Ha nem az apja ajánlotta volna fel, már rég visszautasította. – De azért a netet tudunk beszélni, vagy mi.
- De az nem ugyan olyan.. – nevettem fel sírva. –Eljössz még egyszer, utoljára? – jól tudta miről beszélek.
-Hm.– morogta a telefonba majd megköszörülte a torkát. - Este hívj ha nincs nálad a kis barátod.


Az utcáról beszűrődő hangokból rögtön tudtam, Harry megérkezett.
- Szia szépség! – nyomott puszit a homlokomra. Halvány mosolyt erőltettem ajkaimra .- Baj van? – ejtette le méretes táskáját a válláról a padlóra. Szemei szemeimet keresték, és kezével kezeimért nyúlt.
- Hova költözöl? – fürkésztem az imént említett táskát.
- Baj van? – emelte fel kissé a hangját. Kirázott a hideg rekedt és hangos szavaitól.
- Nem nincs. – próbáltam hazudni és elvigyorodtam hátha beveszi.
Fejeim vállába túrtam és megöleltem. Éreztem immár alkoholszagtól mentes , finom illatát, ami annyira hiányzott ennyi idő után.
- Most komolyan, mi ez a sok cucc? – mutattam ismét a földön fekvő tárgy felé.
Harry elmosolyodott megfogta a karom és bevitt a hálószobába. Leült az ágy szélére és végignézett rajtam.
- Miért nem ettél azelőtt? – Kérdezte félve. Egy lépést előreléptem , jobb kezemet jobb orcájára raktam és felirányítottam a tekintetét az arcomra.
- Miattad. – suttogtam homlokába, és éreztem kirázta a hideg. Óvatosan húztam végig ujjaim libabőrös nyakán, aminek hatására sóhajtott mélyen. Elmosolyodtam és csillogó zöld szemébe néztem.



- Annyira hiányoztál. – mondta alig hallhatóan. Kisöpörte tincseimet a homlokomból és puszit adott a homlokomra. – Visszatérve. – tekintete komoly lett. – Pár európai országba utazunk a srácokkal… Azért van nálam a táskám , mert hozzád akartam jönni mielőtt elindulunk. – zavartan tanulmányoztam száját, miközben kimondta ezeket a szavakat. Kezét kezeimre helyezte és másik kezével a fülem mögötti részt simogatta. – Csak egy hónap az egész. – hamisan mosolygott. – Minden oké lesz? – aggódott arckifejezésem miatt. – Victoria? – nem szóltam csak a falat bámultam. Bumm. Megint helyben vagyunk. Megint egyedül telhetnek üres napjaim. Adam talán örökre elment, Harryvel épphogy újra megtaláltuk egymást, már megint búcsúzhatok tőle.
- Egyedül leszek. – suttogtam és belenéztem szemébe. – Megint egyedül. – lesütöttem a szemem, és elgondolkoztam azon , hogy miket mondtam ezelőtt. – A fenébe! – álltam fel fejemet fogva. – Hogy lehetek ilyen önző! – törtek elő könnyeim. – Csak magamnak akartalak, de a rajongóknak is szükségük van rátok. – helyesbítettem mondanivalómon. Hátranéztem és Harry komoly tekintetét az én szemeimbe fúrta. Bólintott egyet. – Erős leszek. – próbáltam lelkesíteni saját magam, Harry felállt és elém állt.
- Te az vagy. – egy pillanatig haboztam, aztán előtörtek könnyeim és belefúrtam magam a mellkasába.
- Minden rendben lesz. – Vettem erőt magamon, hátratoltam fejem ,hogy bele tudjak nézni a szemébe. Tekintete apró mosolyt rejtett, mitől én is elmosolyodtam.
- Mennem kell. – suttogta és szemeivel számat pásztázta, egyre csökkent a távolság ajkaink között.
Akkor és ott először csókolt meg oly rég óta. Újra érezhettem azt az érzést, amit mindig is éreztem ,ha Harry ilyen módon adta tudtomra ,hogy szeret. Nyelve átcsúszott számba, de kínzóan lassan csókolt.
- Szeretlek. – nézett szemeimbe. Megfogta csomagját és azzal a lendülettel egyből kiviharzott az ajtómon. Vissza sem nézett csak beült a kocsijába és sürgős sebességgel elhajtott fekete kocsijával.



Szomorúan simítottam meg azt a helyet ahol Harry ült percekkel ezelőtt. Szemeimmel épp az üres helyet szemléltem amikor megakadt tekintetem egy sárga post it-en.
„Minden nap hívlak, édes. xx”
Automatikusan mosolyra húztam a szám, és a csendet egy SMS bizzegő jelzése zavarta meg.
Harry küldött képet a repülőgépéről, amire perceken belül fel fog szállni és elmegy.


Nem gondoltam volna ezelőtt egy órával,hogy pár percen belül mindent elveszítek kis időre esetleg végleg. Akkor úgy tűnt végre megvannak azok a pontok az életemben, akik miatt érdemes felkelnem nap mint nap.


Kinyitottam az ajtót, és Adam abban a pillanatban rám vetette magát. Hagytam magam, mivel tudtam ,hogy ez lesz a végső búcsúnk egymástól. Nem éreztem bűntudatot amiért ma, utoljára lefekszem vele.  Csókokat hagyott a fülem tövétől a vállam hegyég.
Kirázott a hideg amikor óvatosan ledöntött az ágyra és fölém mászott. Meztelen felsőtestem hideg kezével kényeztette.
 Lassú, érzelmekkel teli együttlétet magunk mögött hagyva terültünk el az ágyon. Hátulról, szorosan testéhez fészkelődtem, ő pedig karjaival zárt magához.





1 hónap múlva.



Szörnyen magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam a napokban. Persze ezt próbáltam leplezni mindenkinél. Amikor Harry telefonált sosem mutattam ki, hogy mennyire de mennyire egyedül vagyok. Adam pedig nem is keresett. Sehol nem írt, nem hagyott üzenetet.



Világfájdalmas arccal léptem be munkahelyemre, de szemem megakadt valakin. Egy kb 19 éves fiú ült a sarokban notebookjával és a kávéját itta. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót a fiú tekintete rám terelődött, és elidőzött rajtam. Végigmért, majd mikor észrevette, hogy látom mit csinál a szemembe nézett és mosolygott. Zavarában megigazította haját majd visszatért laptopjához. A fiú egész nap a kávéházban ült, hol engem hol tettetve, hogy nem engem néz. Majd délután erőt vett magán és megszólított amikor épp az üres csészéjét vettem el előle.
-Szia! – köszönt mély érdes hangjával.
 - Szia. – visszaköszöntem neki, majd rámosolyogtam. Ezután szólásra nyitotta a száját, én pedig fürkészve hallgattam mit akar mondani, de végül nem szólt semmit. Kínos csönd lépett fel közöttünk, majd én törtem meg. Felnevettem.
- Hát ez gáz volt.. – jegyezte meg saját magának a fiú. Elmosolyodtam és próbáltam témát felvetni.
- Hogy hívnak? – kérdeztem majd leültem a vele szemben lévő székre.
- Ben. – mosolygott.
- Vic. – nyújtottam a kezemet, hogy kezet foghassunk. Keze meleg és puha volt. Érintése megnyugtatott és azt éreztem nem vagyok már egyedül. Jelenléte érdekesen hatott rám. Mintha már találkoztunk volna egyszer. – Szoktál ide járni? Olyan ismerős vagy. – dőltem előre a széken, Ben pedig feszengett, zavarban érezte magát.
- Tegnap is itt voltam, de te nem. – próbálta gúnyosra venni a figurát, de nem az lett belőle, mint várta.
- Értem, Ben. Nos, akkor majd beszélünk. – mosolyogtam rá , ő meg felállt a székről.
- Máris mész? – kérdezte aggódva.
-Ben , itt dolgozom , nem ülhetek le órákra csevegni. De ha annyira hiányoznék, várd meg míg lejár a munkaidőm. Utána elmehetünk sétálni , vagy valami. – nevettem el magam , Ben elpirult.
Zavartan bólintott egyet, aztán elsétáltam mellőle





- Mehetünk? – Kérdezte Ben kíváncsiskodóan. Mosolyogva bólintottam majd elhagytuk a kis kávézót.
Meglepően kedves, és vicces srác, ha nincs zavarban. Útközben hatalmasakat nevettünk, és kibeszéltünk mindent. Rengeteg közös témánk akadt. Órákig beszélgettünk.
-Bocsi, ezt fel kell vennem. – mutattam a csörgő telefonom felé. Nyugodtan bólintott egyet.
-Szia! – köszöntem csillogó szemekkel. – Nekem is. Hol vagytok? Minden oké? Nem történt semmi baj? – kezdtem szokásos kérdéseimmel, Ben pedig mosolyogva hallgatta kérdéseimet. – Én is. Nem , dolgoztam és most jövök haza. Nem. Igen. Jó. – próbáltam viszonylag gyorsan lerendezni az ügyeinket Harryvel, nem akartam hőzni Ben előtt. De akkor kimondtam azt a szót, amit végképp nem akartam, hogy itt van mellettem Ben. – Szeretlek- csúszott ki a számon automatikusan. Ben  szemöldökei összeráncolódtak. Én elpirultam és elköszöntem Harrytől.
- Ööö. – próbáltam oldani a hangulatot, de megijedtem Ben tekintetétől.
- Mennem kell. – szólt közbe komolyan és elviharzott. 

4.rész Megbeszéltük

-Szia. – köszöntem halvány mosollyal Adamnek.- Mindjárt végzek…- mutattam a fiúk felé, de Harry már nem volt a helyén. Az ajtó csukódása jelezte , hogy elment. A srácok hol felém , hol Harry távolodó alakja felé tekintettek.
-Mi van? – Zayn eszmélt fel elsőként, aztán végignézett Adamen.
- Mint mondtam, zárunk. –suttogtam alig hallhatóan.
Csöndesen álltak fel helyükről és sokkolva szedelőztek. Niall tekintete már került , nem nézett rám. De ha igen , lesajnáló pillantásokat küldött felém.



- Állj már le. – szedtem le nevetve magamról Adet miközben nyakamat szívogatta óvatosan.
- Olyan finom vagy.. – harapott bele egy utolsót az alsó ajkamba. Belenyögtem mondatába, és minden szempár rám szegeződött. Arcomat ellepte a vörös pír, de senki nem szólt semmit.



Az együttlét Adammel ismét átlagos volt. Nem érzek igazi szerelmet iránta, de csak ő van nekem. Jelenleg csak ő tudja kielégíteni vágyaimat. Csak neki tudom kiönteni a lelkemet. Jól mondta Harry. Még ilyenkor is rajta kattog az agyam, hogy vajon hova és miért ment el. Miért utasítom el még mindig? Lehet , hogy már többet tényleg nem fog keresni. Lehet már most próbál elfelejteni.



 Hirtelen bevillant, hogy hova megy Harry ha bántja valami. Arcom lesápadt és egy emlékkép cikázott végig a fejemben. A kép amikor Harry totál részegen vezet és karambolozik egy kis teherautóval. És én mellette ültem. Mindvégig tiltakoztam , én akartam vezetni , de féltem tőle. Féltem , hogyha nincs magánál akármit megtesz. Megüt , vagy esetleg rosszabb.. Hál’ Istennek nem történt nagyobb baj, de azon a képen, amire emlékszem Harry eszméletlenül, vérző fejjel fekszik a kormányon. Könnycseppek indultak versenyezni lefelé az arcomon. Automatikusan ruháimért nyúltam, és villámgyorsasággal vettem fel őket. Fejemben pedig az útvonalat tervezgettem , hogy hol is jutok el abba a kocsmába, ahol őt mindig szívesen várják.



Zakatoló szívvel futottam végig sötét utcákon, olykor-olykor begyorsítottam, mikor veszélyes környékhez értem. Már messzebbről hallottam a sok férfi okozta zajt, ami a kocsmából szűrődött ki. Nem szívesen mentem be oda, tudtam , hogy én leszek az egyetlen normálisan öltözött lány. A többi férfi persze rögtön kiszúr, és hozzám siet. A sör és a bor együttes szagát éreztem , és a többi férfi izzadságát. Undorodva néztem végig a társaságon. Néhányan táncoltak , esetleg a földön fetrengtek, de a tömeg nagy része a ma esti meccset nézte. A külső tényezők, zajok rögtön elszálltak amikor megláttam egy fehér inges, fejét a tenyereibe temető fiút. Odasiettem hozzá és leültem az asztalához, ahol egyedül ült a leghátsó , eldugott kis helyen.



- Nem kérek semmilyen szolgáltatást mondtam már. – mondta unottan , fel sem nézve. Végignéztem rajta mielőtt válaszoltam volna. Göndör haja végei enyhén izzadtak voltak. Inge néhol foltos. Előtte pedig üres poharak. Éreztem illatát, de nem olyan, mint általában. Keveredett az alkohol szagával.
- Harry? – kerestem tekintetét, majd lassan elvette kezeit az arca elől. A döbbenettől alig bírt megszólalni, szólásra nyitotta a száját, aztán belenéztem a szemébe. – Minden oké? – egy kis mosollyal kereszteztem a kérdésemet, mire Ő egy határozatlan bólintással válaszolt.
- M-mit keresel itt?
- Aggódtam érted.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Ismerlek, Harry. – nevettem fel kissé, majd elhallgattam, Harry még mindig a szavakat kereste.



Nem hagytam,hogy megszólaljon. Fejem beletúrtam vállába, és átöleltem. Olyan régóta vágytam , erre az ölelésre. Szemeimben összegyűltek a könnyek , és a múltra gondoltam. Arra a napra, amikor először találkoztunk abban a parkban, ahová még ma is visszamegyek, reményekkel telve, hárha megint ott találom. Szorosan tartottam kezeim, nem akartam elengedni. Éreztem, hogy ujjait lágyan belenyomja hátamba. Légzése kissé felgyorsult. Mikor felnéztem, szemei sarkából könnyek szabadultak fel, amik benedvesítették gallérját. Hüvelykujjaimmal törölgettem le azokat, így segítve neki. Így ültünk órákon át, szó nélkül, egymás szemébe nézve. Szavakkal nem tudtuk kifejezni azt, ami most történt köztünk. Forró lélegzetét éreztem bőrömön, és zöld tekintetét belefúrta az én szemembe. Jobb kezemmel fürtjeivel babráltam, miközben ő ujjaival a vállamon kilógó csontot simogatta.



Lerendezte a számlát, és kocsiba akart szállni.
- Nem Harry. Én vezetek. – halvány mosollyal a száján bólintott és megkerülte a kocsit. Én kerültem a vezetőülésbe. Mivel , nincs tapasztalatom ilyen, nagy kocsikkal félő pillantást vetettem felé. Kuncogott, és gödröcskéi megjelentek az arcán. Óvatosan megfogta kézfejem és ráhelyezte a kuplungra.



- Azt akarom, hogy ne találkozz azzal a fiúval többet. – mondta amikor a lakásajtómhoz értünk.
- Harry..
- Oké? – Mondta kissé erőszakosan.
- Ő a barátom. Nagyon sokat segített az utóbbi időszakban… Nem hagyhatom ott egyik napról a másikra.. – próbáltam meggyőzni.
- Most már itt vagyok.
- Meg fogja érteni, nem lesz több olyan alkalmunk amikor..
- Hallani sem akarom. – szegezte tekintetét a nyakamra, ahol még mindig ott árválkodott a kis lila folt. – Most már az enyém vagy. – komoly tekintete visszatért a szememhez.



Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót. Halkan levettem magamról a kardigánt és a táskámat. Hallottam az utcáról beszűrődött zajt amit Harry csinált a kocsijával, kezdtedben hangos volt, majd ahogy elhaladt egyre halkult. Tudtam ha Harry bejön, összetalálkozik Adammal aki még mindig nálam aludt. Óvatos lépésekkel mentem be a szobámba , ahol Ad szuszogott. Halkan vettem le ruháimat ,melyek csendes puffanással landoltak a földön.



- Hol voltál? – kérdezte rekedten.
- Segítettem Harrynek.. – Hirtelen felült és felém fordult.
-Minek? – kérdezte flegmán.
- Tudtam ,hogy hol van és mit csinál.. Nem akartam ,hogy bajba kerüljön.. Adam .. figyelj..
- Nem szorul a segítségedre. – vágott közbe.
- Figyelj.. nem tudom , hogy esetleg…, folytatnunk kéne..
- Mit? – tisztán láttam a sötétben is ,hogy összefutottak a szemöldökei.
- Hát.. ezt.. tudod.. – hebegtem..
- Miért hallgatsz rá? – mérgesen visszaszólt.
- Tudod, szerintem.. jól alakulnak a dolgok köztem és Harry között..
- És ő? Ő az akire vágysz? Én sem vagyok különb nála. Jó , nem tudok mindent megadni neked, de tudnálak jobban szeretni. Victoria, én szeretlek téged. Persze tudom ,hogy az a köcsög életed szerelme, és én tiszteletben is tartom. De akkor is. Biztos vagy a döntésedben?
Könny által áztatott arccal bólintottam.
- Látod. Ez a különbség közte és köztem. Ő csak magának akar. Én meg csak a Te érdekedet nézem.
- Nem ismered a múltat. Nem ismered miken mentünk keresztül Adam.. Nem érted..
- Épp eleget meséltél.



Egész éjjel nem aludtam, a történtek felkavarták a gondolataimat. Reggel viszont Harry tette fel a pontot az i-re. Telefonom jelezte, hogy sms-t kaptam.
„Tudom, hogy ott volt nálad, úgy emlékszem megbeszéltük. Fél óra múlva ott vagyok.”