9.rész

Yay!!! Több mint 1 év kihagyás után újra itt!!:D Persze sokat változtam, lehet életszerűbbek és reálisabbak lesznek az írásaim, őszintén nem tudom. 1 és fél év sok idő. Rengeteg dolog történt velem ami nagyban be fog folyásolni. Na de akkor folytassuk ahol abbahagytuk!




Felnéztem, hogy lássam Harry arcát. Egy szót sem tudtam kimondani, jobban mondva kipréselni a hangszálaimon. Szemeimben újra összegyűltek a könnyek.
Harry nem kérdezett semmit. Tudta... tudta, hogy most nem szabad semmit sem kérdeznie. Óvatosan hátrafeküdt és magához húzott. Jól esett, hogy hozzá tudtam bújni. Éreztem azt, hogy ő támogat, velem van bármi történjék is. Hozzásimultam meleg testéhez és ő átkarolt hosszú karjaival.
Pontosan nem tudom meddig, de mikor felébredtem kint már sötét volt. Nem mozdult sem ő sem én.
Pedig tudtam, hogy ezer és ezer dolga lett volna. De nem. Itt maradt velem. Velem. Csak azért, hogy szótlanul fekhessen mellettem. Mondjuk ez több volt annál.


Kb. fél tizenegy lehetett amikor először megszólaltam.
- Meghaltak.- nyögtem ki ezt a súlyos szót. A hátán feküdt de most felült, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni. - A.. szüleim Harry..Harry. - Kezemmel a mellkasába kapaszkodtam és újra előtört a sírás.
- Vic.. - Ő sem fogta fel. Mint ahogy én sem. - Vic. - Mosolyra próbálta húzni a száját mintha vicceltem volna. Egy puszit nyomott a homlokomra. Ilyen helyzetben én sem tudnám rögtön, hogy mit csináljak, mit reagáljak.
A sírásom újra elcsitult és próbáltam végiggondolni ezt az egészet.
- Harry haza kell mennem.. - kezdtem bele.
- Tudom. - mormogta. - Elkísérlek.
- De, - kezdtem bele. Szemeibe néztem és láttam , hogy szemei rám mosolyogtak.
- Lemondok akármit. Nem érdekel. A dolog ennek a része lezárva. Lefoglalom a jegyeket...

Az este nem telt túlzottan gyorsan. Filmeket néztünk egészen hajnalig. Az összes film arról szólt, hogy mielőtt elkezdődött a film a története felhőtlen volt, aztán egy bonyodalom elrontott mindent és a végén megoldódik minden és újra boldog mindenki. Azt hiszem az élet nem ilyen, sőt.
- Álmos vagyok. - ásítottam a levegőbe és megöleltem Harry lábszárait. Felállt kezébe vett és elvitt a hálószobába. A többire nem emlékszem mert még a kezében elaludtam.


Egyedül ébredtem.
A nyomor és egyedüllét ismételten fogságába ejtett. Csöndben hallgatóztam van-e valaki a lakásban. A zuhanyzóból énekhang szűrődött ki. Jól felismerhető volt a dallam. Az egyik új daluk. Felkeltem elvánszorogtam a szekrényig és megnéztem mennyi az idő. Félúton hasított belém a ronda valóság; mi történt tegnap. Könnycseppek gurultak végig arcomon.
Victoria, most nem sírhatsz , sőt semmikor nem sírhatsz. A sírás nem old meg semmit. Erősnek kell maradnom, vagy legalábbis látszanom...
Harry kijött a zuhany alól, meg sem nézte felkeltem-e már. Egy fehér ck alsónadrágban ment végig a lakáson a konyába. Eddig észre sem vettem miféle ínycsiklandozó illatok terjengtek a lakásban. Omlettet csinált. A kedvencem. Halvány mosoly ült ki az arcomra.
Gyorsan felhúztam magamra egy kinyúlt és elhasználódott pulcsit majd kimentem a konyhába.
- Oh, jó reggelt! - húzott magához Harry. Ölelésének melege átjárta egész testemet, lelkemet. Visszabiccentettem neki egy jó reggeltet  aztán felültem a konyhapultra.
- Omlettet készítettem, kérsz? - megráztam a fejem; nem. Szájon csókolt aztán elmosolyodott - Enned kell. - suttogta. Vállat vonva tovább bámultam a semmibe.