8.rész

Hallottam, hogy Harry kikel az ágyamból és elénk vonszolja magát. Jól tudta leplezni idegességét, még csak a jele sem volt látható. Szerencse, hogy Ben nem ismeri ennyire, mint én Őt. Útközben felvette pólóját, azt hiszem direkt Ben előtt. Persze, hogy direkt. Jól érezhető volt, hogy vibrált a levegő a két srác között. Jobban kívántam volna magam egy csendes szigetre az óceán mellett egyedül, mint most ide. Idegesen sóhajtottam egyet, megvártam, hogyan reagál Harry.
- Mit akarsz? – hányta felé szavait. Én pedig kicsit megérintettem Harry vállát, hogy figyelmeztessem vegyen vissza, de nem érdekelte. Rám sem nézett , tartotta a kontaktust Bennel, aki jól állta Harry félelmetes arckifejezését. Láttam, hogy hezitál a válaszadása miatt, de a másik srác sem vett vissza. De akkor olyat mondott, amitől én is eltántorodtam.
- Victroriat. – mondta ki nemes egyszerűséggel, én pedig elfelejtettem levegőt venni.
- Mi-i? – kérdeztem magamtól halkan, aztán felnéztem Harryre.
- Takarodj. – egy hangnemben válaszolt, veszélykeltően. – Vagy én doblak ki, és soha a büdös életbe nem jössz vissza.
- Harry! – próbáltam elé férkőzni.
- Még őt véded? – gúnyosan nevetett. – Jó, akkor jó szórakozást. – kapta fel a vizet, és elment. El. Fogalmam sincs, hogy hova.
Sírva rohantam le a lépcsőn, de már csak a hátsó piros lámpákat láttam a kocsijából. Hirtelen egy kezet észleltem a jobb vállamon. Egy lendülettel hátrafordultam, és lecsúszott rólam Ben keze.
- Hagyj. – suttogtam sírva.
- Ne. – fogta meg kezemet és finoman visszarántott.
- Kellett nekem odamennem hozzád. – ordítottam és az idegességtől is görcsölni kezdett a fejem.
- Kellett nekem beléd szeretni. – mosolygott lágyan és a szemembe nézett.
Egy mozdulattal hátrafordultam és határozott léptekkel felsiettem a lépcsőfokokon.
- Van pofád romantikázni? Amikor elszúrtál mindent? – Ordítottam Bennel. Meg sem vártam amíg válaszol, magamra csaptam az ajtót és lecsúsztam az ajtófélfának dőlve. Térdemet átkarolva sírtam hajnalig, aztán akkor eszembe jutott egy emberibb megoldás. Megpróbálom kitalálni hol lehet Harry. Hívtam a telefonján , és addig csörgettem amíg a nő monoton hanggal visszamondta Harry számát. És azt, hogy próbáljam újra később. Persze tudtam, hogy Harry észrevette, hogy hívom, de jelenleg utálhat. Aztán nagy bátran elindultam, sétálva, a hideg, veszélyes és kihagyatott utcáknak halkan sírva. Néhány kisebb utcákban kóbor állatok ijesztgettek. Megérkeztem. Lassan, rendszertelen léptekkel mentem fel, és becsöngettem. Semmi, semmi válasz. Még egyszer megpróbáltam a mobilján és akkor sem. Egyszerűen nem akart kommunikációba lépni egy ekkora köcsöggel, mint én. Nem, hogy a barátomat védtem volna, még azt, aki el akar venni tőle. Sírva kerestem ki azt az embert a névjegyzéklistából, aki azt hiszem, megszán.
- Hallo? – hallottam érdes, hangját. Gondolkodás nélkül is felismertem, hogy most kelt fel.
- Ni-i-all. – sírtam a telefonba.
- Vic? Mi történt? Hol vagy most? – Élénkült fel, és azt hiszem már öltözni indult.
- H-harry-y há-zánál.
- Hol van Harry? – kérdezgetett idegesen.
- Nem…. Nem tudom.- nyögtem ki erre letette. Szomorúan dőltem neki egy hideg falnak és elgondolkodtam, mi miért történik így. Egyszer jó, máskor rossz. Azt hiszem az én életemben többször mutatott a rossz felé a mérleg. Végre megint minden jól alakul. Azt hiszem nem én vagyok a legszerencsésebb.


Leparkolt egy autó a háztömb mellett. Gyorsan bementem a sötét sarokba. Nem akartam, hogy valaki meglásson, hogy itt vagyok. Persze, titkon reméltem, hogy Harry az. Az illető gyorsan felsuhant a legfölső emeletre, ahol én bújtam.
- Vic? – bátortalanul kérdezte a sötétségtől. Szó nélkül beleborultam a nyakába, és éreztem bőre melegét. – Mi történt? – kérdezte idegesen.Elmeséltem Niallnek minden gondom, bajom, aztán pedig elvitt magához.
- Köszönöm. – suttogtam halkan az ágy szélén egy takaróba beburkolózva. Megsimította hajam és egy puszit nyomott a fejemre. Nem furcsálltam, hiszen mindent megbeszéltem vele a múlttal kapcsolatban.
- A lényeg, hogy nem esett semmi bajod. – egy kicsit elmosolyodott és leült mellém. – Nem tudod hova ment Harry?
- Nem.. Próbáltam hívni, de nem veszi fel. – könnycseppek tűntek fel a szemeim sarkában. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, gyorsan felkaptam, hátha… De nem… Hezitáltam, hogy felvegyem-e vagy se, végül megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez raktam.
- Bocsáss meg… Én nem… - felvont szemöldökkel hallgatóztam.
- Felejts… el. Ben, nem szeretnélek látni többé. – összeszorított szemekkel folytattam. – Hiányozni fogsz. – és letettem a telefont. Meleg kezet éreztem a hátamon.
- Ne sírj. – nekidőltem Niall hátának, és úgy vígsztalt.





Reggel nyolckor Niall telefoncsörgésére ébredtem. Komótosan felkelt, beletúrt a hajába és a mobiljáért nyúlt. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Tudtam, tudtam, hogy ki hívja.
- Igen? – rekedten szólt bele a készülékbe.
- Nem tudod, hol van Vic? Sehol nem találom. Attól félek elment azzal a köcsöggel. – Niall elmosolygott.
- És te hol voltál az éjszaka? – próbált célozni, de Harry figyelmen kívül hagyta ezt.
- Tudod hol van? Niall ne szórakozz. Mondd már! – ideges volt.
- Cserbenhagytad. Szüksége volt rád. Amikor neked van szükséged rá rohanjon, ne hogy egyedül legyél? – sokkolódtam. Teljesen igaza volt. Én biztos nem tudtam volna ellenállni már rég odafutottam volna hozzá és nem engedtem volna el tőle. – Harry, ez így nem fog menni. Gondolkozz már? – nem válaszolt. Niall lerakta a telefont és enyhén mosolyogva leült mellém.
- Biztonságban leszel itt. Pár napig nem ajánlatos, hogy visszamenj, jobb a békesség. Mellkasába borultam, így fejeztem ki hálámat.





- Halló? – furcsa arckifejezéssel vettem fel a telefonom. Ismeretlen szám hívott.
- Sajnálattal közöljük, hogy… - és innen ki esett minden. Lerogytam a földre, és éreztem , hogy körülöttem  szétesik minden. Nem lehet igaz. Soha nem gondtoltam volna, hogy ez velem is meg fog történni. Hirtelen felindulásból már indultam is a lakásomhoz. Futottam, rohantam ahogy csak tudtam. Ahogy bekanyarodtam az utcába megláttam a fekete range rovert. Egy pillanatig haboztam, aztán, eszembe jutott miért indultam el. Határozott lépekkel indultam fel.
- Victoria! – hallottam mély, érdes hangját. Futott utánam. Megálltam, és megvártam, amíg beér.
Hátulról átölelt és én mélyen beszívtam férfias illatát.
- Engedj. – nem engedtem a csábításnak. Nem engedte el a derekamat, még erősebben fogott. – Eressz el!! – ordítottam.
- Sajnálom… Én nem akartalak megbántani. – éreztem a sajnálatot a hangjában. Szembefordultam vele és mélyen a szemébe néztem. – Őszintén, szívből sajnálom.
- Haza kell mennem. – sírtam. Értetlenül nézett, hiszen itthon vagyok, aztán leesett neki. Elkerekedett szemmel nézett. – Haza, Magyarországra. – kibuktam. Összerogytam a lábánál, és zokogásban törtem ki.
- Mi történt? Hallod? – aggódva leguggolt mellém, és keze közé fogott. Felemelt és felvitt a lakáshoz.
Szótlanul tette a dolgát. A konyhában szendvicseket csinált, és pedig a hálószobában összekuporodva sírdogáltam az ágy sarkában. Letette mellém a szendvicseket és leült mellém. Óvatosan végighúzta hosszú hajamon az ujjait.