8.rész

Hallottam, hogy Harry kikel az ágyamból és elénk vonszolja magát. Jól tudta leplezni idegességét, még csak a jele sem volt látható. Szerencse, hogy Ben nem ismeri ennyire, mint én Őt. Útközben felvette pólóját, azt hiszem direkt Ben előtt. Persze, hogy direkt. Jól érezhető volt, hogy vibrált a levegő a két srác között. Jobban kívántam volna magam egy csendes szigetre az óceán mellett egyedül, mint most ide. Idegesen sóhajtottam egyet, megvártam, hogyan reagál Harry.
- Mit akarsz? – hányta felé szavait. Én pedig kicsit megérintettem Harry vállát, hogy figyelmeztessem vegyen vissza, de nem érdekelte. Rám sem nézett , tartotta a kontaktust Bennel, aki jól állta Harry félelmetes arckifejezését. Láttam, hogy hezitál a válaszadása miatt, de a másik srác sem vett vissza. De akkor olyat mondott, amitől én is eltántorodtam.
- Victroriat. – mondta ki nemes egyszerűséggel, én pedig elfelejtettem levegőt venni.
- Mi-i? – kérdeztem magamtól halkan, aztán felnéztem Harryre.
- Takarodj. – egy hangnemben válaszolt, veszélykeltően. – Vagy én doblak ki, és soha a büdös életbe nem jössz vissza.
- Harry! – próbáltam elé férkőzni.
- Még őt véded? – gúnyosan nevetett. – Jó, akkor jó szórakozást. – kapta fel a vizet, és elment. El. Fogalmam sincs, hogy hova.
Sírva rohantam le a lépcsőn, de már csak a hátsó piros lámpákat láttam a kocsijából. Hirtelen egy kezet észleltem a jobb vállamon. Egy lendülettel hátrafordultam, és lecsúszott rólam Ben keze.
- Hagyj. – suttogtam sírva.
- Ne. – fogta meg kezemet és finoman visszarántott.
- Kellett nekem odamennem hozzád. – ordítottam és az idegességtől is görcsölni kezdett a fejem.
- Kellett nekem beléd szeretni. – mosolygott lágyan és a szemembe nézett.
Egy mozdulattal hátrafordultam és határozott léptekkel felsiettem a lépcsőfokokon.
- Van pofád romantikázni? Amikor elszúrtál mindent? – Ordítottam Bennel. Meg sem vártam amíg válaszol, magamra csaptam az ajtót és lecsúsztam az ajtófélfának dőlve. Térdemet átkarolva sírtam hajnalig, aztán akkor eszembe jutott egy emberibb megoldás. Megpróbálom kitalálni hol lehet Harry. Hívtam a telefonján , és addig csörgettem amíg a nő monoton hanggal visszamondta Harry számát. És azt, hogy próbáljam újra később. Persze tudtam, hogy Harry észrevette, hogy hívom, de jelenleg utálhat. Aztán nagy bátran elindultam, sétálva, a hideg, veszélyes és kihagyatott utcáknak halkan sírva. Néhány kisebb utcákban kóbor állatok ijesztgettek. Megérkeztem. Lassan, rendszertelen léptekkel mentem fel, és becsöngettem. Semmi, semmi válasz. Még egyszer megpróbáltam a mobilján és akkor sem. Egyszerűen nem akart kommunikációba lépni egy ekkora köcsöggel, mint én. Nem, hogy a barátomat védtem volna, még azt, aki el akar venni tőle. Sírva kerestem ki azt az embert a névjegyzéklistából, aki azt hiszem, megszán.
- Hallo? – hallottam érdes, hangját. Gondolkodás nélkül is felismertem, hogy most kelt fel.
- Ni-i-all. – sírtam a telefonba.
- Vic? Mi történt? Hol vagy most? – Élénkült fel, és azt hiszem már öltözni indult.
- H-harry-y há-zánál.
- Hol van Harry? – kérdezgetett idegesen.
- Nem…. Nem tudom.- nyögtem ki erre letette. Szomorúan dőltem neki egy hideg falnak és elgondolkodtam, mi miért történik így. Egyszer jó, máskor rossz. Azt hiszem az én életemben többször mutatott a rossz felé a mérleg. Végre megint minden jól alakul. Azt hiszem nem én vagyok a legszerencsésebb.


Leparkolt egy autó a háztömb mellett. Gyorsan bementem a sötét sarokba. Nem akartam, hogy valaki meglásson, hogy itt vagyok. Persze, titkon reméltem, hogy Harry az. Az illető gyorsan felsuhant a legfölső emeletre, ahol én bújtam.
- Vic? – bátortalanul kérdezte a sötétségtől. Szó nélkül beleborultam a nyakába, és éreztem bőre melegét. – Mi történt? – kérdezte idegesen.Elmeséltem Niallnek minden gondom, bajom, aztán pedig elvitt magához.
- Köszönöm. – suttogtam halkan az ágy szélén egy takaróba beburkolózva. Megsimította hajam és egy puszit nyomott a fejemre. Nem furcsálltam, hiszen mindent megbeszéltem vele a múlttal kapcsolatban.
- A lényeg, hogy nem esett semmi bajod. – egy kicsit elmosolyodott és leült mellém. – Nem tudod hova ment Harry?
- Nem.. Próbáltam hívni, de nem veszi fel. – könnycseppek tűntek fel a szemeim sarkában. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, gyorsan felkaptam, hátha… De nem… Hezitáltam, hogy felvegyem-e vagy se, végül megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez raktam.
- Bocsáss meg… Én nem… - felvont szemöldökkel hallgatóztam.
- Felejts… el. Ben, nem szeretnélek látni többé. – összeszorított szemekkel folytattam. – Hiányozni fogsz. – és letettem a telefont. Meleg kezet éreztem a hátamon.
- Ne sírj. – nekidőltem Niall hátának, és úgy vígsztalt.





Reggel nyolckor Niall telefoncsörgésére ébredtem. Komótosan felkelt, beletúrt a hajába és a mobiljáért nyúlt. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Tudtam, tudtam, hogy ki hívja.
- Igen? – rekedten szólt bele a készülékbe.
- Nem tudod, hol van Vic? Sehol nem találom. Attól félek elment azzal a köcsöggel. – Niall elmosolygott.
- És te hol voltál az éjszaka? – próbált célozni, de Harry figyelmen kívül hagyta ezt.
- Tudod hol van? Niall ne szórakozz. Mondd már! – ideges volt.
- Cserbenhagytad. Szüksége volt rád. Amikor neked van szükséged rá rohanjon, ne hogy egyedül legyél? – sokkolódtam. Teljesen igaza volt. Én biztos nem tudtam volna ellenállni már rég odafutottam volna hozzá és nem engedtem volna el tőle. – Harry, ez így nem fog menni. Gondolkozz már? – nem válaszolt. Niall lerakta a telefont és enyhén mosolyogva leült mellém.
- Biztonságban leszel itt. Pár napig nem ajánlatos, hogy visszamenj, jobb a békesség. Mellkasába borultam, így fejeztem ki hálámat.





- Halló? – furcsa arckifejezéssel vettem fel a telefonom. Ismeretlen szám hívott.
- Sajnálattal közöljük, hogy… - és innen ki esett minden. Lerogytam a földre, és éreztem , hogy körülöttem  szétesik minden. Nem lehet igaz. Soha nem gondtoltam volna, hogy ez velem is meg fog történni. Hirtelen felindulásból már indultam is a lakásomhoz. Futottam, rohantam ahogy csak tudtam. Ahogy bekanyarodtam az utcába megláttam a fekete range rovert. Egy pillanatig haboztam, aztán, eszembe jutott miért indultam el. Határozott lépekkel indultam fel.
- Victoria! – hallottam mély, érdes hangját. Futott utánam. Megálltam, és megvártam, amíg beér.
Hátulról átölelt és én mélyen beszívtam férfias illatát.
- Engedj. – nem engedtem a csábításnak. Nem engedte el a derekamat, még erősebben fogott. – Eressz el!! – ordítottam.
- Sajnálom… Én nem akartalak megbántani. – éreztem a sajnálatot a hangjában. Szembefordultam vele és mélyen a szemébe néztem. – Őszintén, szívből sajnálom.
- Haza kell mennem. – sírtam. Értetlenül nézett, hiszen itthon vagyok, aztán leesett neki. Elkerekedett szemmel nézett. – Haza, Magyarországra. – kibuktam. Összerogytam a lábánál, és zokogásban törtem ki.
- Mi történt? Hallod? – aggódva leguggolt mellém, és keze közé fogott. Felemelt és felvitt a lakáshoz.
Szótlanul tette a dolgát. A konyhában szendvicseket csinált, és pedig a hálószobában összekuporodva sírdogáltam az ágy sarkában. Letette mellém a szendvicseket és leült mellém. Óvatosan végighúzta hosszú hajamon az ujjait.

7.rész

- Harry, nem értelek. Nem barátkozhatok más emberekkel is?
- Ez a gyerek nem barátkozni akart.. – nevetett gúnyosan. – Ha ennyire akarod a barátságát hívd csak fel, hazamegyek. Had élvezzétek egymás társaságát. – sértegetett.
- Tudod, hogy soha nem csalnálak meg. Szeretlek Harry, ezt Te is tudod.
- Ja. Tudom. – fordult meg és beviharzott a fürdőbe.
Megsemmisülve néztem, ahogy elmegy. Tartásához mérve szinte láttam tekintetét, elégedett volt. Kellőképpen eltántorított arról, hogy Bennel vagy esetleg mással is találkozgassak. Csak engem nem fog manipulálni. Nem az apám, hogy megmondja kivel igen és kivel nem beszélhetek. Ugyan már. Semmi bajom nem lesz.





- Nem értelek Harry. Miért kell folyamatosan vigyáznod rám? Tudok magamra is.. – ültem le a lehajtott WC ülőkére.
- Ajjhh ne kezdd már megint, légy szíves. – sóhajtott egyet és gyorsan lekapta magáról a pólót. Fürdéshez készülődött. Izmos gerincén lágyan sütött végig a nap.  Kedvem lett volna végigsimítani rajta, de túlságosan haragudtam rá.
- Látom, tetszem. – Kacsintott majd büszke mosolyra húzta száját.
-  Na ja, kimentem. – forgattam meg a szemem , és álltam fel az ülőhelyemről.
Két erős tenyér ragadta meg derekamat és visszahúzott a testéhez. Fenekem ágyékához simult. Meleg leheletét éreztem nyakamon, mitől automatikusan libabőrös lett a felsőtetem. Mutató és középsőujját végigsimította az imént lett érdes felületen. Az érzéstől automatikusan felnyögtem.
- Annyira hiányoztál már. – suttogta alig hallhatóan a fülembe. Kezei ismét levándoroltak a derekamra és enyhén belém markolt. Felemelt és ráültetett a pultra. Fejét beletúrta mellkasomba én pedig óvatosan belemarkoltam göndör fürtjeibe.
- Most nem szabad. – csitítottam le, akármennyire is akartam volna őt. – Menned kell. És nekem is.
Könyörgő tekintettel nézett fel szemeimbe. Ujjait rákulcsolta az én ujjaimra és a körmeimet kezdte simogatni ujjbegyeivel.
- Ne haragudj. Én is szeretlek. – apró mosolyra húztam a szám. – Nem lehetek én sem önző. Mit bánom menj akárhova ezzel a majommal, de ha akármit csinál veled… - ujjaim ráhelyeztem ajkaira, nem akartam, hogy folytassa a mondatot.
- Köszönöm. – néztem zöld szemeibe hálásan. Kisimította a hajtincseket az arcomból és egy puszit nyomott az orcámra. – Mennünk kell. – suttogtam fülébe, éreztem, hogy kirázza a hideg. Belelihegett a nyakamba.
-  Ezt folytatnunk kell. – rekedtesen beszélt, megköszörülte torkát , és csókot váltottunk.





- Szia! – Ben mosolya fülig ért.  Válaszként viszonoztam kedvességét. – A szokásost. – utasított. – És mi van a barátoddal? – hangszíne nem volt olyan határozott, mint az előbb. Lassan megfordítottam fejem és belenéztem szemeibe. Kerülte a kontaktust, inkább elnézett az ajtó felé, kettő pasi épp akkor állított be.
-Vic! – rögtön felismertem Liam barátságos hangját. – Hogy vagy? – mosolyodott el, és leült egy bárszékre. – Jaa. – nézett a számomra ismeretlen fiú felé. – Ő itt Andy. – nyújtotta felém  kezét a srác, hogy kezet foghassunk. Andy elképesztően jóképű volt. Mosolyogva nézett végig rajtam.
- Szóval te vagy Harry barátnője. – barátságos volt.
- Viszont sietünk. – tette hozzá Liam , és már rendeltek is.




 Észre sem vettem a fiúk miatt Bent. Látszólag ezt ő sem vette jó néven, rögtön meg is jegyezte miután a srácok már rohantak is.
- Kösz, hogy figyelsz rám , Victoria. – mosolygott gúnyosan.
- Jól van már. Ki kell szolgálnom a vevőket. – csipkelődtem és a kezem játékosan nekiütöttem arcának. Keze automatikusan érintette meg ujjaimat, és rákulcsolódtak. Kikerekedett szemmel néztem végig kezeinken. Elképesztő gyorsasággal váltunk szét mintha semmi nem történt volna.
Füleimben éreztem a lüktető vért, kerültem Ben tekintetét. Bár éreztem magamon, égetett a nézése.
Talán igaz, amit Harry mond.



Harry szemszöge




Lassan sétáltam végig a sötét utcákon. Figyelmem a zsebemben lapuló telefonomra terjedt. Gyorsan kaptam fel fülemhez, amint megláttam a hívó személy nevét.
- Mondd.
- Ott van, ott ül bent. – szemöldököm összeráncoltam, veszélyes tekintetet öltve haladtam tovább.
-  Még valami?
- Andy azt üzeni, hogy igazi főnyeremény. – fejemet ráztam.
- Köszönöm, Liam. Andy, Victoria nem egy trófea. Ő egy nő, és az enyém.





Gyors kanyar után bementem abba a kis utcába ahol a kávézó van. A kirakatok fénye megvilágította a sötétben rejlő alakokat. Nagy forgalom volt a kis helyen. De nem nagyon  izgattak, kivéve egy. Akinek el kell tűnnie.
Ahogy beléptem a kis ajtón a szemek mind rám szegeződtek, és hallani lehetett néhány „ Az ott Harry” suttogást. Próbáltam figyelmen kívül hagyni az embereket, egyenesen mentem tovább a pulthoz. Ben nem volt ott. Csak Vic serénykedett a mosogatással.
- Téged kérnélek. – mondtam mosolyogva. Felismerte a hangom, lassan és óvatosan fordult meg tengelye körül, pillanatok alatt áthajolt a pulton,hogy megcsókoljon. 
- Eljön mindennek az ideje. – halkan beszélt, csak az igazán közel ülők hallották valójában, hogy mit is mondott.
Figyelmesen simítottam végig álla élén, és néztem, hogy lesz az érintésemtől libabőrös.
- Dolgoznom kell. – világosított fel.
- Megvárlak. – vetettem le magamról a fekete kabátomat. Édesen mosolygott vissza rám, aztán eltűnt a kávégép mögött.



Vic szemszöge




- Itt voltak Liamék. – közöltem az információt.
- Igen? És hogy-hogy? – kérdezett vissza unottan.
- Csak kávéért.
- Nem is mondta. – mondta félig rám, félig pedig a telefonját figyelve.
Mivel úgy láttam el volt foglalva nem zavartam, a műszak végéig nem is beszéltünk. Mosogatás közben őt figyeltem. Ha egy szóba bele tudom fogalmazni, hogy milyen is Ő, a ’tökéletes’ szó lenne a megfelelő, azt hiszem.




- Végre. – döntött végig az ágyon, majd felém hajolt. Apró csókokat nyomott porcikáimra, én pedig halk nyögésekkel díjaztam cselekvését.



Ben szemszöge





Nem tudom kiverni a fejemből a ma történteket. Vic érintését, és én hülye meg megfogtam a kezét.
Ma még ráadásul nem is hívott. Ezt rohadtul elrontottam. Fel kell hívnom, és bocsánatot kérnem.
Felkaptam az ágyról a telefonom, és megkerestem a névjegyzékben Victoria számát. Kínosan hallgattam a kicsengést. Ami most hosszabb ideig tartott, mint általában.
-Igen? – habozott.
- Rosszkor hívtalak?
- Óóó. Sziaa. Neem. – persze, hogy igen. Ezt végleg elcsesztem. Hirtelen belerúgtam a falba. A fájdalomtól felszisszentem. A távolból hallottam Harry hangját. Valamit suttogott, aztán Victoria nevetett egyet. A szívem szakadt meg. Nekem kell most ott lennem.
- Várj egy kicsit. – mondtam , aztán rögtön letettem a mobilt.





Gyorsan felvettem a kardigánom és kifutottam az utcára. Nem gondolkoztam, csak ösztönösen viselkedtem. Nem gondoltam arra, hogy ezzel talán fatális hibát követek el, esetleg végleg elvesztem Victoriát, de lehet, hogy mégsem. Ez még jobban arra késztetett, hogy tegyem azt amire most vállalkozom. Teljes erőmből futottam végig az utat a házamtól egészen Vic házáig. Felrohantam a lépcsőkön és idegesen becsöngettem. Majd még egyszer.
- Ben? – nézett furcsán. Csak egy topban és egy francia bugyiban nyitott ajtót. A top jobb pántja le volt szaggatva a válláról.
- Ki volt az? – hallottam Harry hangját a hálóból.
- Én vagyok az, Harry. – léptem előre.